Az első Mohikán
Az Opel Magyarország jóvoltából járt nálunk rézbőrű barátunk, így került a FritzenFest hasábjaira. Már nagyon vártam ezt a tesztet. Kíváncsi voltam, hogy ebben a méretosztályban mit tud felmutatni az Opel, a korábbi, használt Opel Antara tesztből kiindulva, hiszen ez egy jelentősen kisebb autó, mondhatni a SUV-okon belül új méretosztályban próbálkozik a cég vele. Nem titok, hogy jelen statisztikák szerint húzómodell, a cég teljes személygépjármű eladásainak közel 25%-át adja ki az idén bevezetett modell. Bevallom őszintén, hogy ez a kolbászzsír metál szín (hivatalos nevén Orange Rock) mindig is közel állt hozzám, már a ’90-es években, amikor egészen hasonló jelent meg a Tigrán, az is tetszett.
A szépség természetesen szubjektív, nekem kifejezetten tetszik az autó. A hatalmas 225/45 R19-es (talán gun metal színű) kerekek, a mokány, magas építés, a rövid orr-rész, a tengelytávokon való rövid túlnyúlások, a fekete, műanyag díszek, a tankszerű kompaktság… Telitalálat az egész. A számok pedig makacs dolgok, úgy tűnik, a piacnak is tetszik, mert jól fogy a Mokka.
Az utastér a méretéhez képest meglepően tágas. Sokkal szűkebbre számítottam. A két első ülés királyi helyet biztosít, a remek oldaltartású, bőr ülések minden irányba remekül állíthatóak, itt is megvan a korábbi Zafiránál már említett, remek, állítható combtámasz. Az üléspozíció a beállítások után számomra tökéletes, kényelmesen sikerült hozni a fekvő-könyöklő-vezető pozíciót. Meglepő módon, a felhajtható könyöklő csak a sofőrnek kedvez, az anyósülésnek már nem jutott belőle. Gondolkodtam rajta, hogy miért nem nyújtották egy kicsit szélesebbre, de akkor már nem lehetne róla kényelmesen elérni a váltót, amit ugyan szépen kiemeltek és így kiváló helyen van, de egy szélesebb könyöklőről már nem lehetne jól elérni. Ötletes rekeszek, pohártartók vannak az apróbb tárgyak elhelyezésére, melyeket akár rolóval is elrejthetünk a kíváncsi szemek elől.
A hátsó üléseknél tágas a láb és a fejtér, egy ügyes trükkel – és így már értem, miért nem nagyobb a napfénytető – kimélyítették a tetőkárpitot azon a részen, ahová a hátsó utasok feje esik, mivel csak eddig tart a kinyitott napfénytető által elvett hely. Ami itt is feltűnt, az a hátsó ülések támlájának meredeksége. Nem lehet elnyúlni, elfeküdni hátul, mert sajnos az ülés dőlésszöge nem állítható. A három hátsó fejtámla mind lesüllyeszthető, aminek valójában annyi jelentősége lenne, hogy a hátsó ablakon kilásson az ember, de a pici és magasan lévő – már-már lőrésnyi – ablakon legfeljebb a követő forgalmat lehet figyelni, tolatáskor úgyis a radarra és ennél a felszereltségnél a remekül pozicionált és jó hátralátást biztosító kamerára is támaszkodik az ember.
A hat sebességes váltó első pár fokozata kiválóan alkalmas a városi, kis sebességű mozgásra, remekül, dinamikusan kiautózható a motor, ami 1800-3500 fordulatszám/perc között jó erőben van, a 300Nm és a 130 lóerő remekül viszi az autót. Az ötödik, hatodik fokozat hosszúsága pedig tökéletesen hozza az autópályán való stabil tempótartáshoz, de kulturált fogyasztáshoz szükséges erőt és dinamizmust.
Idén jó eséllyel elköszön a kategóriájához mérten kissé már hangosnak mondható, sokat fejlesztett, mára EUOR5-ös, 1,7-es dízelmotor – ami emlékeim szerint még az F Astrában debütált – és felváltja az 1,6-os, szentgotthárdi aggregát, amely korábbi Zafira tesztünkben már bizonyított. Tény: szégyenkezni nincs oka a start/stop rendszerrel (ECO gomb) is felszerelt, összkerék hajtású autónak, amikor átvettem 16.366km-el, 6,6l/100km-nél nulláztam az átlagfogyasztási értéket. Tapasztalataim szerint városban, az autó 6,5-6,9l/100km fogyasztása és az országúti 5,9-6,2l/100km fogyasztása teljesen korrekt, arra való tekintettel, hogy közel másfél tonnás autóról beszélünk. A megtett, közel 800km-re vetítve a 6,3l/100km-es fogyasztás szerintem remek érték, pláne, hogy nem tartozom a fogyasztásbajnok típusú sofőrök közé.
Mivel egy csúcsfelszereltségű autóról beszélünk, amibe annyi extrát belezsúfoltak, hogy felsorolni is hosszú lenne, a lényegesebbeket említeném meg. Nekem nagyon tetszett a nappali menetfény ízléses elhelyezése és a kanyarokban a fényszóró mozgása (AFL), ami remek belátást nyújt egy-egy fordulónál. Szintén praktikus extra a sávelhagyásra és a ráfutásra figyelmeztető rendszer is. Igaz, nekem a szimpatikusabbak a kényelmi extrák: AUX és USB csatlakozó, BOSE HiFi, gyári mélynyomóval, gyári navigáció és a hátsó ülések előtt található 220V-os konnektor, amelyről 150W-ig működtethető bármilyen elektromos készülék. Szerintem ez utóbbi zseniális ötlet azok számára, akik gyerekkel utaznak. Sok elektromos ketyerének nincs szivargyújtós/USB-s töltője, így pedig egyszerű lekötni a kiskorút egy hosszabb út során. Már csak azért is praktikus ez az extra, mert az emelkedő övvonal miatt, az amúgyis sötét hátsó traktusból az alacsonyabb növésűek, vagy a gyerekek nem látnak ki az oldalablakokon. Az én magasságommal pont kilátni, de aki egy kicsit alacsonyabb, annak már zavaróan magas az ablak elhelyezése. Tekintettel arra, hogy gyárilag sötétítettek a hátsó üvegek, kapóra jön az a konnektor nagyon.
A Navi950Europe névre hallgató gyári navigáció remek képet adó és nagyon okosan „felfegyverzett” 7”-os visszajelzője szerintem kicsit távolra került, nem könnyű leolvasni az utcaneveket, apróbb jelzéseket. Az állítási lehetőséghez is egy kicsit nyújtózkodni kell. Mivel a HiFi és a többi berendezés remekül vezérelhető a kormányról, bizonyára ezzel próbálja az Opel rávenni az embereket, hogy ne vezetés közben állítgassák a navigációt. Jogos.
A futómű hangolása tökéletesen megfelel egy ilyen kis városi SUV-nak. Feszes, a peres gumik miatt néhol kicsit pattogós, de még éppen nem kényelmetlen. Akit zavar az efféle sportosság, annak javasolt más, ballonosabb gumival vásárolni az autót, nekem ez így tökéletesen megfelelt. Terepen a kocsi magától értetődően orrnehéz, amit remekül kompenzálnak az elektromos, biztonsági extrák, de ezeket kikapcsolva sem jelent komoly kihívást az autó terelgetése. A nem vízszintes úton való elindulást remekül megkönnyíti a visszagurulás gátló (HSA), amivel párszor meggyűlt a bajom. Mivel a modern dízelek alapjárati nyomatéka elég alacsony, ez a szerkentyű pedig csak akkor engedi el az autót, ha már valóban érzi, hogy megindult, érdemes nagyobb gázt adni és kicsit felpörgetni a motort ilyen esetben, különben az ember – hozzám hasonlóan – lefullad párszor. Igaz, okos jószág ez és ilyen esetekben a kuplung kinyomására újraindul a motor, nincs szükség önindítózni. A lejtmenet szabályzó (HDC) mondhatni tempomat szerűen tartja meg az autót lejtmenetben, egy beállított sebességnél. Praktikus dolgok ezek.
Nekem tagadhatatlanul a kedvenc extrám a napfénytető volt az autóban. A szúnyoghálószerű szélterelőnek köszönhetően teljesen huzatmentes. 100km/h alatt a szélzaj is minimálisnak mondható, viszont fényt csempész az utastérbe, ami az őszi napokban, amikor az ember amúgy is vadássza már az utolsó napsugarakat remek érzés volt.
A csomagtérről még nem esett még szó: a mankókerékbe épített BOSE mélynyomó mellett 356 literes csomagtartó nem nevezhető nagynak, viszont előnyére váljon, hogy remekül variálható, bővíthető, a hátsó ülések lehajtásával akár 1372 literre növelhető. A pótkeréknél megtaláltam a gyári vonóhorgot is – szerintem tesztautón még sosem láttam ilyen extrát. A csomagtér műanyagai kicsit érzékenyek a karcolódásra, de csomagrögzítő fülek és mindkét oldalt (a jobb oldali fedeles) rekeszek könnyítik a pakolást.
Meg kell állapítanom, hogy az Opel remek, vagány kis autót épített! Az extrákkal egyetemben több, mint 8.000.000 Ft-os vételár borsosnak tűnhet, de egy divatos, trendi, sportos kis terepjárót kapunk érte, ami takarékosan és remekül – és nem utolsó sorban mindig mosolyt csalva az arcunkra – fog minket szolgálni.
/Zolo/
