Nem ugyanaz
Szégyen vagy nem, egy pillanatra magam is elgondolkodtam, hogy lehetséges-e, hogy ugyanazt a tesztautót kaptam meg két év eltéréssel, de nem. Pedig a színe, a motorja, a felnik, a felszereltség és a kinézet is ugyanolyan. Mások a fellépők – a korábban kipróbált modell vas rudai talán egy fokkal mokányabbnak tűntek, bár ezek is bírták a strapát rendesen, nem lehet panaszom. Más a platón lévő díszkeret. Roppant látványos és jó pofa design elem, de nagyrészt műanyag mivolta miatt inkább csak szélterelőként funkcionál, rögzítési pontok nincsenek rajta, őszintén hozzá kötni sem nagyon mernék semmit, nehogy összekarcoljam. Egy sima fém keret, mint az ISUZU-nál sokkal szerencsésebb ötlet.
A másik érdekessége a platónak a redőnyszerű roló, amit elektromos segítséggel lehet mozgatni. Sajnos a videos teszt idejére megmakacsolta magát, de kívül, a plató két oldalán, felül 2-2 gombbal lehetett előre és hátra mozgatni. Továbbá mindkét oldalon 1-1 remek, LED-es világítótest fényt varázsolt egy perc erejéig a sötét platóra. A 12V-os, 15A-es csatlakozási lehetőség is igen dicséretes. Remekül kihasználható az 1 tonna teherbírású plató és vonóhoroggal 3,5 tonna vontatási kapacitással roppant csábító ajánlat a pick-upok között.
Az autóért roppant hálás vagyok a Toyota Magyarországnak és Balogi Ádámnak, hiszen a nyári rendezvényeinkre, a Rukkel tónál nagy segítségünkre volt a holmik kiköltöztetésében. Természetesen 2024-ben is ugyanott lesznek a rendezvényeink, június végétől augusztus elejéig, szép sorban a FritzenFest, a JapFest-NipponWeekend és az Országos Volvo Találkozó.
A motor, a hajtáslánc változatlan a korábban kipróbált modellhez képest, a 2,8-as soros, négy hengeres turbo diesel motor változatlanul teszi a dolgát. A méretes aggregát dinamikus és takarékos, alacsony fordulaton – már 3000/percnél – leadja a 204 lóerős teljesítményét és 500 Nm nyomatékát is hamar és tartósan adja le. A járgány 11 másodperc körüli gyorsulása és a 175 km/h-s végsebessége is kellemes. 6 sebességes, hagyományos automata váltó a társunk a haladásban, kicsit lomhán vált, kicsit lassan reagál, de az egész masinával együtt az örök-élet és az elnyűhetetlenség érzetét kelti.
Az utastér helykínálata, felszereltsége sem változott, hiszen ugyanaz az Invincible felszereltségi szint: 4 személynek kényelmes, 5 személynek kicsit szűkös az utastér.
A teszt alatt az átlag fogyasztásunk 8,9 l/100km-re jött ki ez úttal, ami a korábban tapasztalt 9 literes átlag fogyasztással gyakorlatilag megegyezik. Értelemszerűen ezek nem terhelt állapotban mért értékek, hogyha beülnek öten, a plató megkapja az egy tonnát, utána kötnek egy 3,5-es utánfutót, akkor egészen biztos, hogy semmilyen körülmények között nem képes ezt az értéket produkálni.
Még a sima aszfalt – tehát nem túl bütykös – gumikkal is igen jól boldogul könnyebb terepen az alap, hátsó kerék hajtással is, de a kapcsolható összkerék-hajtás, a zárható hátsó diffi szinte bármilyen körülmények között kihúzza az autót a sárból/hóból/ganéból.
A korábbi kipróbálás óta emelkedett sajnos az autó ára. Jelenleg, ezzel a felszereltséggel már átlépi a 20 000 000 Ft-os összeget ÁFA-val együtt – két év alatt bő 5 000 000 Ft-al emelkedett az ára sajnos.
Mellékeltük a részletes műszaki adatokat, a többit pedig tekintsétek meg a Youtube csatornánkon. Iratkozzatok fel és kövessetek minket!
Tesztautón tisztaságáról az Easy Wash Lurdy Ház csapata felelt, partnerünk a Topmotorolaj.hu csapata, akik a Millers Oils kínálatából a Toyota modelljei mellett minden járműhöz tökéletes kenőanyagokat, üzemanyag-adalékokat tudnak ajánlani. Szintén támogat minket az AlpaGloves, kiváló autós kesztyűkkel. Kezdetek óta partnerünk a Matricakell.hu weboldalán remek matricákat, lámpafóliákat, dekorokat rendelhettek.
2023.12.23.
Zolo
Műszaki adatok | |
Motor | 2755 cm3, Turbodiesel |
Teljesítmény | 204 LE (150 KW) @3000/perc |
Nyomaték | 500 Nm @1600-2800/perc |
Gyorsulás (0-100 km/h) | 10,7 másodperc |
Végsebesség | 175 km/h |
Mért, vegyes fogyasztás | 8,9 l/100 km |
Saját tömeg |
2200 kg |
Listaár | 15 163 800 Ft |
Tesztautó ára | 20 783 550 Ft |