Még mindig viszi a prímet?
Sok éve nem járt nálunk Hilux. Utoljára az előző változathoz volt szerencsénk, még 2017 tavaszán. Az új modell jól azonosítható, kevesebb lett rajta a króm, viszont a vagány kerékívek, a fiatalos felni sportosabbá, sokkal hitesebbé teszik a járművet. A látványos esztétikai kiegészítők határozottabb, maszkulinabb külsőt kölcsönöznek a járműnek, a mokány fellépők valóban teherbíró részként csatlakoznak a méretes járműtesthez.
Vitán felül áll, hogy nincs szüksége komoly marketingre, hiszen már a ’60-as évek óta képviseli azt, amit egy Japán pick-up-nak tudnia kell. Mondhatni a kategória etalonja, megkérdőjelezhetetlen teherbírását és elnyűhetetlenségét a mai napig hátsó laprugók garantálják, amelyeket sikerült egész kényelmesre és hangolni a jármű méretéhez és jellegéhez képest. Az utastér platós terepjáróhoz képest tágas és kényelmes, az első üléseken temérdek a hely és a hátsó üléseken is megvan a szükséges komfort. Könyöklő és pohártartó is jutott mindenhová, sok a praktikus megoldás belül is. Mindenképpen figyelembe kell venni, hogy munkagéppel van dolgunk, ebből a szemszögből nézve pedig egészen jó az anyaghasználat is. A kipróbált tesztalany a legmagasabb, “Invincible” felszereltségi szinttel érkezett hozzánk, itt pedig nem is lehet okunk semmilyen panaszra, minden földi jóval ellátták az utasteret, amit egy ilyen jármű megkaphat manapság. Mindezzel együtt furcsa, hogy a plató burkolata például költséges extra, így a nyers, szimpla fényezéssel felvértezett raktér már gazdagon tartalmaz karcolásokat és sérüléseket. Természetesen a műanyag burkolat utólag is felszerelhető bármikor. Az új modell fontos pozitívuma a megnövekedett löket-térfogatú motor. Hatalmas tisztelet a Toyotának, hogy a mai világban, amikor mindenki motor méretet csökkent és spórol mindenhol, meglépi a nagyobb motort, a több erőt és egy ilyen remek járművet készít. A 2,8-as aggregát dinamikusabb és takarékosabb a korábbi 2,4-esnél, alacsonyabb fordulaton – már 3000/percnél – leadja a 204 lóerős teljesítményét, 500 Nm nyomatékát szintén hamarabb és tartósabban adja le kisebb hengerűrtartalmú elődjénél.
Értelemszerűen javult a gyorsulása is és a végsebessége is, a 100 km/h sebességet már 11 másodperc alatt eléri és közel 180 km/h-ra képes, a motorhoz csatlakozó, hagyományos, olajos, hat sebességes automata váltó jó eséllyel változatlan az előd modellből – szerintem ilyen masinába jobban illik egy sima, mechanikus megoldás. Persze ezek az értékek üres platóval érhetőek el, a járművet jó eséllyel nem lámpától-lámpáig versenyezve fogják használni, hiszen inkább a terep az otthona, de tud meglepetéseket okozni aszfalton is, mérete és pick-up-sága mivoltában. A méretes 4 hengeres motor egészen kulturáltan működik, hallható a dízelsége, de egy munkagéphez indokolt is ennyi férfias mormogás. A jármű felszereltsége sem hagy kívánnivalókat maga után, minden lehetséges extrával felszerelték az utasteret, szinte személyautós kényelemben utazhatunk a dupla-kabinos járműben. Városban 10-12 liter, autópálya 10 alatt kicsivel, országút 7-8 liter között. Természetesen ilyen járművet többnyire azok vásárolnak, akik számára valóban munkaeszköz – vagy hobbi eszköz – egy ilyen jármű, ezért az árnál fontos figyelembe venni az ÁFA tartalmat is. Erre tekintettel, az autó közel 16 000 000 Ft-os ára egészen élhetőnek tűnhet és figyelembe véve, hogy a piac olcsóbb szegmensében tevékenykedő, teljesen felszerelt ISUZU D-Max 14 000 000 Ft alatt is megkapható, a Toyota hívőket megerősíti, hogy jó választás a Hilux, a többieket pedig egészen biztos, hogy elgondolkodtatja.
Szokás szerint mellékeltük a részletes műszaki adatokat, a többit pedig tekintsétek meg a Youtube csatornánkon. Iratkozzatok fel és kövessetek minket!
Köszönöm a tesztautót a Toyota Magyarországnak, az ügyintézést pedig Balogi Ádámnak. A tesztautóink tisztaságáról most is az Easy Wash Lurdy csapata gondoskodott.
2021.11.17.
Zolo
Műszaki adatok | |
Motor | 2755 cm3, Turbodiesel |
Teljesítmény | 204 LE (150 KW) @3000/perc |
Nyomaték | 500 Nm @1600-2800/perc |
Gyorsulás (0-100 km/h) | 10,7 másodperc |
Végsebesség | 175 km/h |
Mért, vegyes fogyasztás | 9 l/100 km |
Saját tömeg |
2200 kg |
Listaár | 11 430 000 Ft |
Tesztautó ára | 15 748 250 Ft |