A nagy kékség
Az autót a Ford Magyarországtól kaptuk, a FritzenFest Frühjahr Treffen alkalmából. Ez a legnagyobb eddig az összes közül.
Tavaly nyáron a kicsinek tűnő – ámde mégis tágas Tourneo Courier-hez volt szerencsénk, amely a Sommer Treffen-en mindent elszállított, amire szükség volt, szinte nevetséges fogyasztásért cserébe.
Ősszel a dízel Ford Mondeo, a tél folyamán a dízel, kombi Focus ST és egy szintén dízel Cmax, most pedig a családias autók megkoronázásaként ez a Galaxy járt nálunk.
A Fordnak rengeteg szép, divatos színe van, a Mondeo gyöngyházfehére, a Focus kicsit vad, ámde tetszetős mandarin-gyöngyház színe után, szerintem ez a „Deep impact blue” a legszebb színük.
Talán ez a kék a legautentikusabb szín a palettán. Ilyen kéket más gyártók nem fényeznek. Ezzel a hatalmas karosszériával kifejezetten látványos is. Igaz, óriási üvegfelületek „tarkítják”, ezáltal mindenhonnan egész remek a kilátás.
Megspékelve mindezt a 280.000 Ft-ot kóstáló, nyitható, panorámatetővel, aminek segítségével bármikor bámulhatjuk a felhőket vagy a csillagokat, illetve – ha zavarónak ítéljük a napfényt, egy elektromos roló segítségével teljesen elrejthetjük. Az utastér igazán komfortos, a rengetegféleképpen beállítható első üléseket masszázsfunkcióval látták el.
Bevallom, ilyenben még sosem volt részem, úgyhogy amikor beültem az autóba, első dolgom volt minden alkalommal, hogy bekapcsoljam. Az ember ülepétől egészen a háta közepéig működő rendszer két különböző erősségben nyújtja a szolgáltatást mindkét első ülésen.
Az egészet a központi – továbbfejlesztett – SYNC2 kijelzőről lehet irányítani, ahogy az autóban közel mindent. Pár funkciót – nagyrészt a fedélzeti számítógép adatait – a kormány mögötti műszeregységen találni, de a kényelmi, audio, navigációs, fűtés/hűtés funkciókat mind itt középen.
A kezdeti lassúságokat legyőzni látszó Microsofttal közösen fejlesztett rendszer mostanra kifejezetten jól kezelhető lett. Kár, hogy az egész menü és a navigáció még mindig nem elérhető Magyarul. Sokat dobna szerintem a funkcionalitáson. A végtelenül kényelmes üléseket „Salermo Ceramic” névre hallgató, világos bőrkárpittal burkolták, amik nagyon harmonikusan mennek a külső, kék színhez és kifejezetten feldobják a hatalmas utasteret.
A sofőrülésnél külön plusz pont, hogy elektromosan, négy irányba állítható a kormányoszlop. Egy ilyen autónál ugyan teljesen felesleges, de remekül beállítható az általam kedvelt „fekve-könyökölve-vezető” pozíció.
A középső sorban elhelyezkedő három ülés is tág határok között állítható, egyesével, akár egymástól teljesen eltérő módon, akár teljesen lehajthatóak is. A két szélső üléshez egy-egy kis pohártartóval ellátott, kihajtható tálca is tartozik, amik az első ülések háttámláján vannak. A középső ülés előtt pedig a hátsó traktus külön hűtő-fűtő-levegővezérlő panele található, továbbá egy 12V és egy 230V-os elektromos aljzat.
A Ford tényleg igyekezett mindenre gondolni. Talán ez a középső ülés az egyetlen hely, ahová nem jutott pohártartó, hiszen még a két leghátsó ülésnél is van egy-egy a két oldalon, a saját, elzárható, légbeömlők alatt. Mindig bepróbálkozom hátra is bemászni mindenhova, azt kell mondanom, hogy – ugyan tisztában vagyok vele, hogy bő egy kategóriával feljebb járunk – de ide egyrészt könnyebb volt bemászni, másrészt jelentősen tágasabb a hely, mint az Opel Zafira esetében.
A két ülés egészen élhető széltében és magasságában is, a középső sor megfelelő beállításával a lábtér is megfelelő. Az utastér variálhatósága szinte a végletekig kimeríthető, az autó 1-7 ülésig bármilyen formációban használható, ergo az ajtókon beférő, közel bármilyen formájú tárgy elszállítható benne, ha ilyen funkcióra van igény.
Természetesen utazóautónak is kiváló, a rengeteg rekesz – az ajtókon különösen tágasak – a hatalmas kesztyűtartó, a kis rekesz a középkonzol tetején, az óriási méretű, öblös, két szintes tároló a könyöklő alatt szerintem kimeríti az összes lehetőséget. A komfortérzetet tovább növeli, hogy a hátsó, oldalsó ablakokon felhúzható napellenzők is találhatóak. Mivel az autót (opcionális) pótkerékkel is felszerelték, a hozzá tartozó szerszámokat kis keresgélés után a jobb hátsó ülés előtt, a padlóba rejtve találtuk meg, egy diszkrét kis rekeszben.
Az utastér kivesézése után a csomagtérnek inkább csak a méreteit írnám ide – bár az ülések variálása szemszögéből a 0 és a 2339 liter között bárhol lehet. Mind a hét ülés használatakor 300 liter a plafonig pakolva, öt üléssel 1206 liter, két üléssel pedig a már említett 2339 liter a térfogat.
Több helyen is remek rögzítő füleket találtam és külön kiemelném a „Power fold” funkciót, amely a két leghátsó ülés nyitását és csukását teljesen elektromosan, az „Easy Fold” pedig a középső üléssornak pedig a lecsukását intézi elektromosan a nyitott csomagtér ajtóban állva, pár gomb segítségével.
Természetesen itt is elérhető extra a C-Maxnál már tapasztalt, érzékelős csomagtér nyitás. Hogyha teszem azt, mindkét kezünk tele van és úgy közelítünk az autóhoz, a zsebünkben lévő érzékelő jelzi, hogy mi vagyunk hivatottak a nyitására és a lábunkat az autó hátulja alatt meglóbálva, egy másik érzékelőnek köszönhetően a csomagtér – mint varázsszóra – elektromosan kitárul előttünk. Ugyanezt – a mozdulatsor megismétlése után – bezárás formájában is tudja a rendszer.
Természetesen ez a funkció csak a kulcs nélküli nyitás-indítás opcióval együtt elérhető, de ezt az autót a létező összes extrával felszerelték. Csak párat kiragadva a már említettek közül: távolság tartós, adaptív tempomat, adaptív LED fényszórók és amihez már a Mondeonál volt szerencsém: a parkolósegéd.
Nos, három próbálkozásom volt, de mindhárom alkalommal egyértelműen húzta rá a kormányt az előttem parkoló autóra beálláskor – pedig pontosan követtem az instrukciókat… Furcsa, mert a Mondeonál minden gond nélkül leparkolta az autót a fék pedál nyomkodásával, de itt valahogy nem akarta az igazat.
Visított, csicsergett, csipogott minden, a radaron sárgán és pirosan világítottak az érintett (érintendő) területek, de az előttünk parkoló autó csak közeledett az A oszlophoz. Végül inkább feladtam és beparkoltam „asszisztencia” nélkül. A radarok és a tolatókamera megbízhatóak, inkább valami szoftveres probléma lehetett csak, amit hamar orvosol egy szoftverfrissítés.
Motorikusan az a két literes, turbo dízel aggregát volt az autóban elrejtve, amihez korábban már volt szerencsém több autóban is. A 180 lóerő és a 400 Nm itt kicsit kevésbé fickósan mozgatja a közel 1800 kg öntömegű batárt.
Természetesen nem kell versenyautós dinamikát várni egy ekkora jószágtól, a 10 másodperc körüli gyorsulás és a kicsivel 200 km/h fölötti végsebesség azért biztató adat. Autópálya tempónál nagyjából 2000/perc fordulaton pörög a motor, ahonnan már dinamikusan húz az autó, hiszen közel a nyomatékcsúcs.
A Powershift névre hallgató, kormányról, fülekkel manuálisan is kapcsolható automataváltó fokozatkiosztásai egész jók, az alacsonyabbak megfelelően rövidek, a magasabbak utazásra hangoltan hosszúak. Szépen vált és logikusan, tökéletesen összedolgozik a többi elektronikával, kiemelve az intelligens összkerékhajtást, amely igénytől függően, teljesen elektromosan osztja el az erőt az első és a hátsó tengely között.
A műszeregységen a megfelelő menüpontban ezt nyomon követheti az ember – bár beleszólása egyáltalán nincs. A megtett 1450 km alatt az átlagfogyasztás 8,9 liter/100 km volt, haladós tempóban. Városban dinamikusabb használatnál beleszalad az autó a 10 literes sávba, de országúton, finom gázzal, egyenletesen haladva akár 7 liter körül is elporoszkál.
Természetesen a fogyasztás a terheléssel arányosan növekszik, hogyha kihasználjuk a több, mint 2,5 tonnás össztömeget, akkor értelemszerűen torkosabb a masina.
Az autó 15 millió Forint fölötti vételárára, tökéletesen tükrözi a felszereltségi szintet a kategóriával arányba.
Olyanoknak ajánlom elsősorban, akik szeretik a friss műszaki megoldásokat és sokan – vagy sok poggyásszal – szoktak nagy távolságokat megtenni.
A tesztautónk tisztaságáért az Easy Wash Lurdy felelt.
Zolo 2016.05.24.
