Ford Mondeo Titanium 2.0 SCTi EcoBoost 2015 |

Magánűrhajó luxuskilátással avagy „I am Iron man”

Mikor az autó kilincséhez nyúltam és az érintéstől kinyílt (hiszen itt minden kulcs nélkül zajlik, az csak úgy van az ember zsebében valahol), kihajtotta a tükröket – amiből azonnal kigyulladt egy kis fény, megvilágítandó a küszöb melletti területet, hogy lássam, mibe lépek – majd amint beültem, magamra csuktam az ajtót, elindult az ülés előre, a kormány pedig lefelé magától, majd felvillantak a fények a műszerfalon, elgondolkodtam, hogy a felszállási engedélyt a holdra vajon megadták-e vagy rövidesen megszólal az ébresztő a telefonomon és elindulhatok az iroda felé Metróval.

Pedig ez is „csak egy autó” a többi közül. Az első megdöbbenésből felocsúdva elég hamar megtaláltam mindent, amivel magamra szabhatom az autót, hiszen minden kézre áll és praktikusan, logikusan van felépítve. Háromállásos, könnyen kezelhető memória tartozik a sofőrülés és a kormány beállításaihoz, ami minden ki-beszállásnál hátratolja/felemeli azokat, a könnyebb mozgás érdekében. Nekem – aki pláne mindent magamra húzok, még régi rallyes szokásból – ez pláne praktikus. Az egyetlen, amivel mind esztétikailag, mind használatilag meggyűlt kicsit a bajom, az a Sync névre hallgató, Microsoft softwarrel ellátott, Sony rendszer, ami a középkonzol nagy részét elfoglalja és szerintem sem stílusban, sem formában nem illik az autóhoz. Erről lehet vezérelni a telefont, a szórakoztató elektronikát, a navigációt – ami egyébként onnantól, hogy a nehézkes és lassú úti cél megadás, majd nem kevés gondolkodás után betölt, igazán remekül működik, angol nyelven (az azonos kategóriás Mazda 6 már évek óta ékes Magyar hangon kommunikál és pillanatok alatt betölt – bár messze nem ilyen látványos) – és a klímát.

A rendszer felépítése egyébként remek, logikus és átgondolt, de sokszor annyira lassú és olyan sokat gondolkodik, hogy örökkévalóságnak tűnik kivárni. Kinézetre sem illeszkedik az autóhoz, ahogy az alatta lévő „mechanikus”, klíma és HiFi vezérlő sem, de azt mondanám, hogy szerintem ez a „gyenge pont” (mert valójában távol áll a gyengétől, csak kicsit lassú és nem túl esztétikus) az egészben. Az ülésfűtés – pláne, hogy a hátsó, szélső üléseken is van – hibátlan és remek ötlet, illik az autó stílusához és ebben a kategóriában szerintem mér elengedhetetlen, ebben az autóban pedig az ülésszellőztetés volt jó eséllyel az egyetlen „hiányzó” extra.

Az autó formája hibátlan. Ez az Aston Martinba oltott Iron Man front egyszerűen lenyűgöző. Ezzel a színnel kombinálva egy olyan eleganciát és hideg erőt tükröz, ami azt sugallja: itt vagyok, ülj be, elviszlek bárhová, bármilyen helyzetben, a lehető legnagyobb kényelemben és biztonságban. Ezekhez pedig kétség nem fér. Az utastérben mindenütt világos bőr, kellemes, puha tapintású anyagok, átgondolt felületek, rengeteg hely. Mindenütt kényelem, hatalmas térérzet társul a csend és biztonságérzet mellé, amit megfejel a (elektromos rolóval eltakarható) panorámatető, hiszen felfelé ilyen mesés kilátást ritkán kap az ember, ha csak nem egy kabrióban ül. Sajnos nem nyitható a tető – ebben mondjuk az Opel Insignia Country Tourer jobban teljesít. A hátsó ülések igen kényelmesek, két főnek fejedelmi, de még három főnek is megfelelő helyet biztosítanak. Az első üléseknek remek az oldaltartása és az ülőlap hossza is megfelelő, kényelmesek, minden irányba elektromosan állíthatóak és a kormánykerék is elektromosan hozzáállítható az üléspozícióhoz. Tökéletesen elérhető a fekve-könyökölve-vezető pozíció – bár ennek itt túl nagy jelentősége nincs, hiszen automataváltós, így sem kuplungolni, sem váltani nem kell. Persze van mechanikus opció a kormánykerék mögötti fülekkel, de az esetek nagy részében felesleges.

Megfelelő gázpedál használattal remekül kezelhető a váltó is, bár e-nélkül is tökéletesen teszi a dolgát a hat sebességes automata. Nem is nagyon van más lehetősége, mert a két literes, 240 lóerős EcoBoost névre hallgató motor szépen egyenletesen adja le a 340Nm nyomatékot. Minden fokozatban szépen húz az autó, már nagyjából 2000/perc fordulatról közel leszabályozásig, a papírforma szerinti 7,9 másodperces 0-100km/h sprintet és a 240km/h végsebességet bizonyára minden gond nélkül teljesíti, hiszen hatodik fokozatban is csak 2000/perc körüli fordulatnál jár autópálya tempónál. Természetesen a kicsit több, mint másfél tonna megmozgatásához nem kevés üzemanyagra van szükség, az átlagfogyasztás vegyes használatban, az 1400km-es tesztút során 11,8l/100km-re jött ki. Ebben volt bő 600km autópálya, 600km országút és városi dugóban ücsörgés is. Igen, még mindig nehéz a lábam és szeretek haladni, ez vitán felül áll. Jó eséllyel ezen az értéken bő egy litert lehet „szépíteni”, de úgy gondolom, hogy aki megvásárol egy ilyen autót, ezzel a motorral, annak nem a fogyasztás lesz a prioritás. A futóműről szerintem a II-es Mondeo óta csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, itt sem hagy semmi kívánnivalót maga után.

A bal oldali kormány gombról (a jobb oldali a szórakoztató elektronikához tartozó komplex menürendszeré) vezérelhető – igen komplex és részletes – menüben kiválasztható három beállítás – Sport, Normál, Comfort – tökéletesen fedi a lehetőségeket. Érezhetően változik az autó viselkedése mindegyik állásban. Ahogy a Sport módban kicsit feszesebb, pattogósabb, de közvetlenebb lesz, úgy a Comfort módban kissé hajós, lomha lesz a viselkedése. Természetesen még ez-utóbbi is bőségesen megfelelő úttartást biztosít – hála a 235/40 R19-es mérető kerekeknek – de egy magasabb kényelmi szinten. Az Auto-Start-Stop rendszer működését nem sikerült megtapasztalnom, mert amint megállt az autó és leállította az automatika, pár pillanattal később újraindult a motor, közlekedési helyzettől és az autó pillanatnyi állapotától függetlenül. Bizonyára valami programozási beállítás okozta a dolgot, erre nem sikerült rájönnöm.

Az első fényszórók a LED technológiával olyan fényt bocsátanak ki, hogy szinte nappal lesz bármilyen sötét éjszakából. Bár egy apró hiba volt a jobb első fényszóróban: „bekékült” egy LED, amit a komplett fényszóró cseréjével orvosoltak a későbbiekben. Furcsa, úgy tudtam, hogy a LED nem tud tönkremenni, de úgy tűnik mostanra sikerült ezt is addig fejleszteni, hogy ez a tézis ne álljon meg a lábán. Kár. A végtelen tágasság megmutatkozik az utastéri rakodóhelyekben is, hatalmas, öblös rekesz található a könyöklő alatt, a két első ülés között, amiben a szórakoztató elektronika csatlakozói is fellelhetőek: memória kártya, 2db USB és RCA csatlakozó, továbbá 12V. Emellett még egy kis polc is akad, iratoknak, slusszkulcsnak, apróságoknak. Szintén hatalmas az ajtókban lévő zseb: ügyes variálással 2db másfél literes flakon víz is belefér. A középkonzol alatti „box” is tágas, itt is található egy 12V-os kimenet, bár az oldalsó átjárhatóság miatt egy-egy irányváltásnál vagy fékezésnél innen hajlamosak kipotyogni a dolgok.

A kétszintes kesztyűtartó sem kicsi: bátran állíthatom, hogy rakodóhelyekkel igen bőségesen ellátták az autót. A könyöklő hátulján, a hátsó utasok számára is van egy 12V csatlakozó, ami mellett található egy 230V-os kimenet is, EU illetve US szabványos csatlakozók számra. A tágasság nem csak az utastérre jellemző, a csomagtartó is hatalmas. Az acél mankó-kerékkel szerelt változatnál 541-1437liter között variálható, természetesen a háttámlák ledöntöttségétől függően. Ránézésre is gigantikus, telerakni pedig lehet képtelenség. Tény: ez egy utazó autó. Arra találták ki, hogy több ember, sok poggyásszal, hosszú távon is kényelmesen és biztonsága utazzon. Ez utóbbit is látszik elősegíteni pár apró újítás: a hátsó biztonsági övekben egy baleset esetén felfújódó légzsák rész van – redukálandó a nyak (és egyéb) sérülések esélyét – a biztonsági berendezések között pedig a távolságtartós tempomattal szorosan együttműködve egy figyelmeztető rendszer is van, amely a túl közeli haladást fény, a hirtelen közeledő tárgyakat vagy vészhelyzetet pedig hangjelzéssel is a sofőr tudtára adja. Ez elég ijesztő tud lenni, de a rendszer intenzitása szerencsére állítható. Az egész autó egyébként igen sokszor igyekszik felülbírálni a sofőrt a biztonság érdekében és olyan helyzetekben is jelez/közbelép, amit én teljesen indokolatlannak tartok. Példának okáért a sávelhagyást figyelő rendszer is, amely nem szimplán figyelmeztet, hanem próbálja az autót a sávban tartani, tehát egy indexelés nélküli sávváltás esetén – tudjuk, ilyet tilos – nem csak az autó tehetetlenségét, de az ellenünk dolgozó elektronikát is le kell küzdeni. Igen, sajnos egy ilyen autóban már el kell fogadni, hogy sok esetben a gép az okosabb, felülbírálja az elképzelésünket és jobban tudja, mi a jó nekünk.

Fájdalom, de lassan elérjük a technológiai fejődésben azt a pontot, amikor a gépek/tárgyak nem öröm vagy élményfaktorok, hanem a puszta célorientált funkcionalitás eszközei lesznek. Ezek az autók már egészen sterilek. Arra szolgálnak, hogy a lehető legjobban kiküszöböljék a külső ingereket, saját maguk által generált ingerekkel helyettesítsék őket és teljesen kizárják a külvilágot. Ilyen jelenség például, hogyha pár másodpercre elengeded a kormányt, felvillan egy jelzés és csilingel az autó. Sőt, ha ezt egymás után többször teszed meg, esetleg provokálod a sávelhagyást gátló rendszert, akkor kapsz egy hibaüzenetet, egy kis kávés csészével a műszeregység baloldalán, hogy „hé haver, ideje szünetet tartani, mert betompultál”.

Ebben az autóban a tolató kamera és a csillió tolatóradar mellett egy olyan rendszer is van, amely önálló parkolásra is képes. Benyomod a gombot, gurulsz, ő megtalálja a megfelelő méretű helyet bal vagy jobb oldalon, jelzi, ha megvan, beteszed „R”-be a váltót, ő tekergeti a kormányt, Te csak fékezgetsz. Igény esetén még „D”-be teszed korrigálsz, ha pedig nem tetszik, amit csinált, akkor szállj ki, nézd meg és csináld magad. Kipróbáltam, működik. Tény: egy akkora helyre még egy pótos IFA-val is be tudtam volna parkolni, bekötött szemmel, éjszaka, szakadó esőben és villámlások közti viharban. Minden bizonnyal, igen rövid időn belül ezt a technikát is olyan szintre fejlesztik, hogy okosabb/ügyesebb lesz a gép, mint az ember.

Valahol ez a high-tech világ értelmezhető és érthető is, hiszen egy közel 15 milliós, nagy, kényelmes, közel prémium kategóriás autóban egy vásárló nem elsősorban az élményt, a kihívást keresi, hanem azt, hogy biztonságban, nyugalomban, a vezetés lehető legkisebb kényelmetlensége nélkül juttassa el a céljába. Nos, ez az autó ennek tökéletesen megfelel. Egészen őszintén, ha valaki megkérdezte eddig, hogy milyennek találtam: tetszett. Nagyon tetszett. Szép, nagy, kényelmes, csöndes, robosztus és biztonságos. Jó szívvel ajánlom bárkinek, aki a kategóriában erős, dinamikus benzines autót keres. A tesztautónk tisztaságáért az Easy Wash Lurdy felelt.

2015.10.04.
/Zolo/