No joke – no Juke
Ezt az autót is meglehetős kíváncsisággal vártam. Nagyon divatosak manapság ezek a Crossoverek – tagadhatatlan tény, hogy tetszésemet eddig az Opel Mokka első generációja nyerte el, minden szempontból – de kellemes emlék volt az aprónak tűnő, mégis belül tágas Mazda CX3 is.
A Nissan Juke-kal párhuzamosan igen sok fejlesztés indult, lassan a Toyotáé is beérett. 2014-ben még tanulmányautóként debütált a futurisztikus elképzelés, tavaly pedig valósággá vált az ötlet. A formavezetése erősen hajaz a már említett kortársra, bár sokak szerint az eleje inkább Renault-s, a hátulja pedig Honda Civic paródia, tehát érdekes egységet képez a kissé statikusra sikerült forma. Ez is tipikusan olyan autó, amit jó eséllyel kizárólag azok fognak megvenni, akik beleszeretnek a kissé bumfordi formába, hiszen szinte mindent feláldoztak a szépség oltárán. Természetesen ez utóbbi fogalom szubjektív teljesen, vitán felül megosztó design született, mi sem igazolja ezt jobban, mint a közönség „milyen érdekesen néz ki” felkiáltása, hogyha valahol megjelentem az autóval. Ami egyöntetűen mindenkinek tetszett, a gyöngyházmetál fehér szín volt – ez is nagy divat manapság – napfényben szemet gyönyörködtető árnyalatokban pompázik.
A külső, formai játékokon túllépve, az utastérben is érdekes design-elemek fogadnak. Meglehetősen szokatlan díszítés a tetőn, hátul a felső kapaszkodók hiánya és a bronz/fekete színek keverése egy kevés csillogós zongoralakk színű betéttel igazán szokatlan egyveleget produkál. A csalóka, puha bőrnek tűnő, rombusz alakú betétek az ajtókon bizony kopogós, porfogó műanyagok, az ülések pedig annyira sprőd tapintásúak, hogy műbőrnek véltem elsőre. Pedig a két első ülés formája jó. Sportos, jó oldaltartású, a deréktámasz kivételével mechanikusan állítható. Még hosszabb úton is egész kényelmes, térdmagasságban például kifejezetten tágas.
Az utastér stílusa (is) megszokást igényel, a kormányon lévő rombusz formájú gombokra például igen soká állt rá az ujjam. A középkonzol – bár a szó hagyományos értelmében itt már nincs is – tetején trónoló érintőképernyőről rengeteg funkció, applikáció irányítható, míg az alatta lévő pár gombbal a klíma és az ülésfűtés működtethető. Érdekes ambivalencia, hogy a fűthető kormány kapcsolóját egészen távol, logikátlanul más funkció gombokkal együtt, bal térdnél találni. Az egész utastér – ahogyan a külső design is – ugyanazt a futurisztikus vonalat követi, meglehetősen fiatalos, jövőbe mutató minden, a grafikus kialakítás is egyértelműen a felnövekvő generációt igyekszik megszólítani, ahogyan a Toyota Touch 2 Go navigáció kissé játékos grafikája is. CD-t például már egyáltalán nem fogad a HiFi, 2 USB, Aux bemenet és bluetooth a csatlakozási lehetőségek – a telefont igen jól kezeli, hamar csatlakozik hozzá és stabil, zajmentes a kapcsolat. A tempomat a Hiluxhoz hasonlóan „amerikás” helyen van. A műszerfal horizontális közepén erősen kitüremkedő rész kissé érthetetlen design elem, egyrészt nagyon benyúl a jobb első utas előtti légtérbe, másrészt ennek köszönhetően a nem túl tágas kesztyűtartót sem könnyű megtalálni. Rakodóhely szemszögéből nem túl bőséges az utastér, a már említett kesztyűtartó mellé a könyöklő tároló rekesze sem nyel el sok holmit, még az integrált 12V-os csatlakozó is helyet vesz el belőle. Az ajtózsebek nem fogadják be a másfél literes műanyag flakont, csak nagyon határozott mozdulatokkal. Ide inkább valami kisebb méretet preferálnak. A váltó előtt/mögött található két ovális (!!!) pohártartó elhelyezése sem ideális, a távolabbi alig elérhető, a közelebbi pedig használat esetén akadályoz a váltásban. Napszemüveg tartó NINCS. A tetőn lévő pár gomb az utastér világítást hivatott kezelni. Az első két ülés egész kényelmes és élhető, hátrafelé haladva viszont kegyetlenül besötétedik minden. Nagyrészt a sötét tetőkárpit és a kicsi hátsó-oldalsó ablakok okozzák ezt, hátra a bejutás sem egyszerű. Az érdekesen elhelyezett külső kilincsekkel egy egészen alacsony ajtót nyitunk, amin keresztül az alacsonyra csapott tetővonal miatt a ki-beszállás csak komoly főhajtással lehetséges, különben szétfejeljük a tetejét. Erre tekintettel belülről igen gondosan, puha anyaggal burkoltál ezt a részt, de kívülről ugyanúgy csak a kéderek vannak.
Nyitott ajtónál még egész levegősnek tűnhet a hátsó traktus, de amint az bezárul, úgy vesszük észre, hogy egy igen sötét, nem túl tágasnak tűnő helyen csücsülünk, ahol a magas övvonal miatt kilátás is inkább csak előrefelé van, a két első ülésen és a szélvédőn át. Kicsit olyan élmény ez, mintha a hátsó ülés csak aludni lenne alkalmas, de a túlságosan függőleges háttámla elveszi ezt a lehetőséget a két hátsó utastól – hiszen hosszabb távon három felnőtt nem férne el itt. A hátsó utasoknak sem jár túl sok rakodóhely, a két pohártartó az ajtókon kimeríti a lehetőségeket a kalodában – a csúcsfelszereltségben sem telt egy kihajtható könyöklőre hátul. Az aprócska hátsóablak inkább csak hagyomány miatt van, a tolatást parkoláskor amúgy is az automata végzi, de egész széles látókörű tolatókamera is van az autón. Az ISOFIX pontokból következtethető, hogy inkább gyereküléshez, magasítóhoz terveztek mindent – ezt a kategóriát előszeretettel vásárolják kisgyermekes Anyukák – de még ahhoz viszonyítva sem szerencsés a kilátás az oldalsó ablakokon. Az utastér hátsó része az – amúgy igen vagány kinézetet kölcsönző – sötétített hátsó ablakoknak köszönhetően valóban egészen sötét. A technikai felszereléssel brillíroztak a Japánok, annyi 3-4 betűs rövidítés villan fel a műszerfalon indításkor, hogy jó eséllyel a listázásuk is több oldalt venne igénybe – igaz, a legmagasabb felszereltséggel rendelkező modell volt nálunk.
A hátsó ülések egyébként 3/2 arányban dönthetőek, amivel az alapvetően 377 literes csomagtér bővíthető. Furcsa módon nem hozható síkba a két szint sehogy, méretes garádics van a lehajtott ülések és a csomagtér padlózata között. A csomagtér formája egészen jó, az építési mód miatt nincs túl alacsonyan a pereme, de még éppen élhető a pakolási magasság. A jobb oldalában meghúzódó JBL mélynyomó nem túlságosan brillírozott, a – gyakorlatilag mondhatni prémium kategóriás – HiFi hangjai tiszták ugyan, sehol zörgés, sercegés, de semmi különösebben kiemelkedőt nem mutatott sem magas, sem mély hangtartományban – egy komoly nevű HiFi-től többet vártam volna.
A futómű igen jó, a méretes, 225/50 R18 kerekekkel az autó kifejezetten sportosan mozog, jól íven marad kanyarokban, bár érezhetően orr-nehéz a jármű. Egyenetlen útfelületen kissé pattogós, de még kényelmes a rugózása. Ami számomra előrevetítene egy erős, magabiztos motort is, mindennek társaságában. Ebben kissé csalódnom kellett, az 1197.m³-s turbo feltöltéses motor nem mozgatja az 1400.kg-s kasznit túl dinamikusan. Igaz, szégyenben nem marad, de 2000/perces fordulat alatt meglehetősen lomha – annak ellenére, hogy 185.Nm nyomatékát már 1500/perctől leadja. 3000/perces fordulatnál jelentkezik a turbonyomás nagy része és az 5600/percen leadott 115 lóerőn keresztül közel leszabályozásig érdemes forgatni, hiszen a viszonylag rövid fokozatok elég hamar elfogynak a hat sebességes váltóban. A váltó hangolása ideális a városi használatra, az első három fokozat indokoltan rövid, a hatodik pedig hosszú, utazó fokozat, de ezekkel együtt is városban, dugóban próbálkozva a dinamikusabb haladással, az eddig 11.500.km-t megtett autó autó simán fogyaszt 11-13.liter üzemanyagot 100.km-es távra vetítve. Természetesen vegyes használatban ez az érték 8,4 l/100.km-re mérséklődött a 600.km-es tesztút alatt, ami már hitelesnek tűnik – pláne annak fényében, hogy nem vagyok fogyasztás-barát sofőr, ügyesebb lábbal ebből még biztosan lehet bő egy litert faragni. A műszerfal közepén lévő menü opciói között egyébként a fogyasztással kapcsolatban találni olyan adatot, ami az aktuális útra redukálja a mérést indítástól-leállításig. Ötletes kis megoldás.
Az autón lévő LED fényszórók szinte nappali világosságot varázsolnak mindenhol – érdemes a hagyományos, mechanikus használatot igénybe venni, az automata üzemmódban fel-lekapcsoló, érzékelős reflektor számomra zavaróan túlérzékeny volt. Ha már érzékelőkről van szó, megemlíteném a parkoló radar szintén kissé túlérzékeny szenzorait, sok esetben a dugóban álló autók közel gurulására is automatikusan reagált és csipogni kezdett. Persze – apróság. De meglehetősen idegesítő tud lenni.
Az autó extrákkal növelt ára nagyjából 9,3.millió Forint, ami a szegmensben nem nevezhető olcsónak. Tény, hogy extravagáns autót kapunk érte. Azok számára, akik a vagány, fiatalos formába szeretnek bele és nem tartanak igényt a rengeteg extrára, már jelentősen alacsonyabb áron is megvásárolható. A tapasztaltak után várom a lehetőséget a 4X4 és/vagy a hibrid változatok kipróbálására is.
2017.06.29.
/Zolo/
| Műszaki adatok | |
| Motor | 1197 cm3, 4 hengeres, soros turbó benzines |
| Teljesítmény | 116 LE (85 KW) @5600/perc |
| Nyomaték | 185 Nm @1500-4000/perc |
| Váltó | 6 sebességes kézi |
| Gyorsulás (0-100 km/h) | 10,9 másodperc |
| Végsebesség | 190 km/h |
| Fogyasztás | 8,4 l/100 km |
