Takarékos Piroskám
A szívó, ezerötös benzines és a versenypályára való Yaris GR Four után volt szerencsénk kipróbálni a jó eséllyel legjobban fogyó Yaris Hybrid változatot is. Formára ugyanolyan, mint a sima benzines, csak a feliratok másmilyenek. Színe divatos és határozottan elhelyezi a kategóriában, remek, csajos kis autó. Jó pofa az autó elején a fekete, méhsejtre emlékeztető dekoráció. Az előző Yaris is brillírozott minőségben, megbízhatóságban és az eladásokban is. Egészen biztos, hogy erre sem lesz panasz semmilyen szempontból, annak ellenére, hogy a Toyotához már a hibrideknél is megérkezett a “downsizing” és itt is három hengeres motor van. A hangja szerintem egészen jó – bár én szeretem a három hengeres hangot.
A kis “ezeröcsi” benzines motorja 92LE-t teljesít, a rendszer összteljesítménye pedig 116LE, ami mellé 120 illetve 141Nm nyomaték társul. Ez egészen kellemes, 9,7 másodperces 0-100 km/h sprintet és 175 km/h-s végsebességet eredményez. Jó eséllyel ezeket a “tudományait” soha, senki nem fogja kihasználni, de papíron remekül mutat. Az autó alapvetően csöndes, a vékony üvegek és nem túl sok szigetelés miatt inkább az utca zaja hallatszik be jobban, mint maga az autó. Normál használat mellett alig pörög a benzin motor – már amikor bekapcsol – de hirtelen gyorsításra, nagyobb gáz adásra azonnal a helyzet magaslatán van és elég hallhatóan jelzi létezését. Tény, hogy ez a hangoskodás nem tart túl sokáig.
A csomagtér ugyanolyan, mint a benzinesnél, méretre és formára is azonos. Ajtaján a belső burkolatokat minimalizálták, többnyire festékkel tűnik el a külső színt, ezáltal kissé megtévesztően azt sugallja, hogy ott is van burkolat – de nincs. Alapmérete 286 liter és egészen 947 literig, bővíthető. A hibrid akku nem vesz el helyet belőle, hiszen a hátsó ülés alatt van. Ami viszont mindenképpen említést érdemel, az a csomagtartóban található pótkerék, “mankókerék” – ez dicséretes. Mostanában a hibridekben nagyon, de a többi autóban is igen ritka felszerelés, pedig szerintem nagyon praktikus – nem egyszer jártam sajnos defekttel pórul és ücsöröghettem a trélerre várva. A csomagtartó oldalában van egy remek fül, amire szatyrot vagy bármit lehet akasztani, rögzíteni, remek ötlet és jó megoldás.
Az utastér mérete is teljesen azonos a sima benzinesével, elől-hátul azonos a helykínálat. Az anyagfelhasználáson látszik, hogy kisebb kategóriában ülünk, azért messze nem az az anyagminőség fogad minket, mint egy Camryban. ASz ajtók könyöklőjén lévő, zsák szerű mintás filc már most kissé kopottasnak hatott – lehet nem lesz hosszú életű. A piros cérnával varrott, fekete műbőr ülések jól néznek ki, a kategóriához képest jó az oldaltartásuk is Nagy dicséretet érdemel az első könyöklő megléte, amibe még egy kis tároló rekeszt is sikerült belevarázsolni. Igaz, hogy egyszerű, gumírozott műanyagból van, de már a létezése is üdvözölendő. A helykínálatban annyi különbség van, amit fentebb említettünk, a hátsó ülés alsó, ülőpárnája vékonyabb a hibrid akku miatt, ez pár centivel alacsonyabb belteret szül, ami miatt 180 cm körül már érezhetően kevésbé férünk el, mint a sima benzines változatban. Figyelembe véve, hogy hátul többnyire úgyis gyerekek ülnek – többnyire gyerekülésben, ennek azért túl nagy jelentőséget felesleges tulajdonítanunk. Ki-beszállásnál érdemes a fejünkre vigyázni, a gömbölyded forma miatt a kapaszkodó egészen hátra szorult – ezáltal a tetőív pont a fejünk “kilépő-zónájában” van. Az utastér legnagyobb dicséretes extrája a HUD (Head Up Display) – már csak azért is, mert a számomra beállított kormány a műszerfal nagy részét kitakarja és így eljut a sofőrhöz minden lényeges információ, de ezen felül is örömteli, hogy ez az igen hasznos extra már egyre gyakoribb a kis kategóriás autók extra listáján is.
A váltóról talán annyit érdemes megemlíteni, hogy e-CVT, teljesen fokozatmentes – itt nincsenek azok a kapcsolható lehetőségek, mint a benzinesnél, de teszi a dolgot, ahogy kell, a korábbi tapasztalatok alapján örök élet plusz száz év az élettartama.
A futómű is hozza a kategória színvonalát, a könnyű – alig egy tonnás – autó rossz úton kissé pattog, de ezekkel a méretes, 17″-os felnikkel és a rajta feszülő /45-ös gumikkal és sportos kinézettel ez érthető. Akinek nagyobb komfortra van igénye, kisebb felnikkel, ballonosabb gumikkal rendelje meg az autót. A feszes tartásért cserébe igen jól, sportosan kanyarodik az autó, remek az úttartása jó minőségú aszfalton.
A lényeges különbség a benzines változathoz képest ugye, a hibridség. Ennek előnye a fogyasztásban jelentkezik, ami városi körülmények között, ügyesebb lábbal 3,4 liter/100 km-re is levihető. Vegyes használatban az átlagfogyasztásunk 4,4 literre jött ki, ami abból a szempontból vizsgálva, hogy 4 felnőtt – kissé szűkösen – hosszabb útra is elfér, már-már nevetséges.
Az autó alapára baráti, már 7 millió Forint alatt hozzájut az ember egy remek Yarishoz. Tesztautónk ára viszont borsosabb, hiszen a magasabb felszereltség, a hybrid rendszer, az e-CVT váltó már közel 10 millió Forintra húzza fel a kifizetendő összeget.
Szokás szerint mellékeltük a részletes műszaki adatokat, a többit pedig tekintsétek meg a Youtube csatornánkon. Iratkozzatok fel és kövessetek minket!
Tesztautónkat a Toyota Magyarországnak köszönhetjük, tisztaságáért pedig ismét az Easy Wash Lurdy Ház csapata felelt.
2022.12.04.
Zolo
Műszaki adatok | |
Motor | 1490 cm3, VVT-i soros, 3 hengeres, benzines-elektromos hybrid |
Teljesítmény | 116 lóerő (85kW) @6600/perc – ebből a bezines 92, az elektromos 40 lóerő |
Nyomaték | 141 Nm – ebből a benzines 120 Nm @4800/perc |
Erőátvitel | fokozatmentes e-CVT automata |
Gyorsulás (0-100 km/h) | 9,7 másodperc |
Végsebesség | 175 km/h |
Fogyasztás | 4,4 l/100km |
Saját tömege | 1160 kg |
Csomagtér | 285-947 liter |
Alapára | 6 745 000 Ft |
Tesztautó ára | 9 940 000 Ft |