Guruló, villanyesernyő
Mostanában rengeteg szó esik a fenntartható autózásról, a fenntartható mobilizációról. Nem régiben adtunk hírt egy új, Kínai gyártó – a Geely – hazai importjának indulásáról is. Mostanában igen fontos kérdéskör a lokális szennyezés, ennek kapcsán, korábbi cikkünk igen részletesen kivesézi az elektromos autózással kapcsolatos szilárd véleményünket, ennek ellenére tagadhatatlan, hogy a motorizáció mégis ebbe az irányba halad. Írtunk a különböző hajtásláncokról is, hogy mindenki eligazodjon a jelenleg elérhető technológiák között. Volt szerencsénk az úttörőnek számító Nissan Leaf erősebb és gyengébb változatához sőt, az E-NV 200, kis áruszállítót is kipróbáltuk a Japán gyártótól, de ezen a vonalon haladva a Mazda MX30 névre hallgató járművét is tesztetük. Volt hasonló tapasztalatunk az Opel Vivaro elektromos változatával és az Opel Corsa-e-vel is. Gurultunk egy keveset a VW nagy újdonságával az I.D.3-al az XEV Yoyo viszont egy igen érdekes alternatíva a városi mobilizáció megoldására. Torinói székhelyű – feltételezhetőleg az egyszerűbb EU-s forgalmazás okán – kínai tulajdonú cég gyártja a járművet. Sok helyen tetten érthetőek a kandzsik, ha az ember jobban figyel.
A formavilága modern és fiatalos – nevéhez híven kissé valóban jojóra emlékeztet, viszont határozottan miniűrhajó élménye van kívül-belül – nagyjából egy elektromos buborékban ülünk. Nagyon vonzza a tekintetet, bármerre mentünk, mindenütt utánafordultak. A választható színek is minden esetben feltűnőek vagy tartalmaznak feltűnő színeket is. Igen ötletesek a formai megoldásai. Közelről szemlélve már kevésbé vonzó, méretes illesztési hézagokat és rengeteg, kopogós műanyagot látunk. Utóbbi mindenképpen megemlítendő, hiszen az autó nagy szilárdságú acélváz köré nagyrészt 3D nyomtatással készült. A karosszéria 57 darabból készült. Fontos információ, hogy ez a jármű nem személygépkocsi, hanem motorkerékpár. Természetesen B kategóriás jogosítvánnyal vezethető és ennek megfelelő a kiképzése és a felépítése is.
Méreteit és teljesítményét tekintve akár mopedautónak is tekinthetnénk, azt mindenképpen érdemes leszögezni, hogy a Smart méretű járműkategória egyre sűrűbb résztvevője a városi forgatagnak. Egyre több hasonló, két üléses aprósággal találkozunk, amiket különböző módon “legalizáltak” itthon.
A Yoyo csomagtere egész normális méretű. Az autóval arányos a 180 literes poggyásztér, amit egy teljesen üveg, hátsó ajtó felnyitásával tudunk megközelíteni. Még kalaptartó is van – ami mostanában bizonyos gyártóknál már extrának számít. Űrtartalmunkból komoly mennyiséget felemésztenek a töltőkábelek, a 220V-os és Type 2-es sajnos nem talált jobb helyet magának, cserébe ízléses a csomagolása, nem csak úgy bedobáljuk őket hátra. Tény, hogy jobban jártak itt, mint az ablakmosó tartály, aminek az eléréséhez az autó elejét kell lebontani és szétcsavarozni. Motorterünk nincs – az akkumulátorok az ülés alatt, a villanymotor hátul, a csomagtér alatt található.
Az utastér meglepően látványos és fiatalos. Vidám műanyag betétek, érdekes formák vannak mindenhol, látványos az egész. Ötletes megoldások tömkelegét vonultatja fel az autó, sok esetben szokatlanok a megoldások. Példának okáért az autó behúzók olyanok, mint egy spártaibb felszereltségű Porsche 911 RS-ben – két műbőr fityegővel húzhatjuk be az ajtót. Maga az utastér tágas, két személy számára egészen kényelmes helyet ad. Az ülések városi használatra alkalmasak – minden látványosságuk ellenére nem túl kényelmesek. Az ülések látványosak, bár oldaltartásuk semmi sincs – erre a használatra nem is igazán indokolt. Kicsit előre lejt az ülőlap, ennek következtében az ember “hosszabb” úton folyamatosan fészkelődik, nem találja igazán a helyét, hiszen folyamatosan a lábtér felé kúszik a hátsója. Bőven megfelelő a lábtér, könnyű ki-beszállni, van könyöklő, rakodó helyek is, apróságok – telefon, pénztárca – egy mozdulattal rögtön elhelyezhetőek. Igen látványos a fejünk fölött lévő üvegtető, bár a gyári sötétítés ellenére is igencsak tűzte a kopasz fejem a nyári nap.
A kezelőszervek egyszerűek, minden magától-értetődően működik, nincs felesleges hókuszpókusz. A kézifék Mercedes-Benzre emlékeztet, hiszen lábbal kell aktiválni. A klímavezérlő panel is egyszerűen kezelhető. Az ergonómia egészen jó – bár ezt az autót is a rövid lábú-hosszú karú emberekre tervezték. Kulcs nélküli bejutás van és start gombbal indul az autó, elindításkor az autó ránk köszön és üdvözöl – ékes angol nyelven.
Az elindulás néma, az autó mozgása sem generál sok zajt. Egyedül a klíma berendezés zajong, hogyha magasabb fordulatszámon használjuk, de alapjáraton használva elkerülhető a hajszárító hang. Irányváltónk van, amin előre-hátra és sport fokozat van. Többnyire az utóbbit használtuk, mert a sima D-ben meglehetősen lomhácska volt a jármű. Értelemszerűen a sport fokozatban sem változik őrjöngő fenevaddá, de ilyen illúzióink nem voltak. Egészen élhetően halad a jármű, városi használatra szinte tökéletes. Kipróbáltuk a végsebességét is, de nem javasolnám senkinek, hogy 90 km/h-val akarjon száguldozni a Yoyo-val, mert ilyen sebességnél már kissé billegős, instabil élményt ad. Arról nem beszélve, hogy “nagy” sebességgel haladva gyorsabban merül az akku is – városban amúgy sem ildomos így száguldozni.
Szem előtt tartva, hogy miben ülünk, a vezetési élmény egész jó. Túl komoly extra felszereltség nem jár és nem is rendelhető az autóhoz, az elektromos ablakok és a klíma mellett Bluetooth kapcsolattal a központi kijelzőre csatlakoztathatjuk a telefonunkat és akár telefonálni, akár zenét hallgatni is tudunk róla. Kényelmi extrákon kívül az ABS-t említeném pozitívumnak, légzsákok viszont sajnos nem kerültek a járműbe – motorkerékpárra nem kötelező.
A hatótáv nagyjából 90-150 km közé határolható be, függően ugye attól is, hogy klímát használunk-e, mennyit megyünk sport fokozatban, milyen intenzitással vezetünk, külső hőmérséklet és minden egyéb, befolyásoló tényező. A sima 220V-os töltésre azt az információt kaptuk, hogy 30-100% 4,5 óra alatt tölt fel – jó eséllyel 0-100%-ra tölteni 6 óra lehet. Erről sajnos gyakorlati tapasztalatunk nincs.
Az autó besorolható valahová a mopedautók és a Smart közé, hogyha mindenképpen kategorizálni szeretnénk és a dolog egészen szimpatikus volt, hiszen a munkám nagy részét városban kell elvégeznem, ennek megfelelően még a hatótáv is elégséges lenne a napi szaladgálásomhoz. Egészen addig, amíg a jármű árával szembesültünk. Az XEV Yoyo ára 6 700 000 Ft. Erre az árra sokan felkapták a fejüket, nekünk is felszaladt a szemöldökünk, amikor meghallottuk, hiszen ezért a pénzért már kisebb méretű autókat is lehet kapni – példának okáért egy Opel Corsa, az alap 1,2-es benzinmotorral is simán belefér ebbe az árba. Természetesen figyelembe kell venni a Yoyo roppant kedvező, elektromos fogyasztását, az adómentességét, az ingyenes városi parkolást, cégek számára pedig a költségelhetőségét.
Szokás szerint mellékeltük a részletes műszaki adatokat, a többit pedig tekintsétek meg a Youtube csatornánkon. Iratkozzatok fel és kövessetek minket!
Tesztautónkat a hazai forgalmazónak köszönhetjük, tisztaságáért pedig ismét az Easy Wash Lurdy Ház csapata felelt volna, hogyha Budapestre jövünk vele.
2022.12.13.
Zolo
Műszaki adatok | |
Motor | Villanymotor, 10,3kWh teljesítményű akkumulátorral |
Teljesítmény | 11 lóerő (7,5kW) |
Nyomaték | n/a |
Erőátvitel | fokozatmentes automata |
Gyorsulás (0-100 km/h) | n/a |
Végsebesség | 90 km/h |
Hatótáv | 90-150 km/h |
Saját tömege | 450 kg |
Csomagtér | 180 liter |
Alapára | 6 700 000 Ft |
Tesztautó ára | 6 700 000 Ft |