Rubik Ernő diadala
Amikor azon a ködös napon a CsontiCar telepére érkeztem, már messziről kiszúrtam az autót. Körbejártam, nézegettem és egészen fülig szaladt a szám, amikor a matricák között felfedeztem rajta a FritzenFestes találkozós matricákat. Jó érzés az ilyet látni, nem is volt kérdés, hogy elvigyem egy próbára.
Pár szót a Harlequinről:
Rögtön az elején leszögezném, hogy nem gyári VW Harleqiunről van szó, mindettől függetlenül igényes az autó kivitelezése. Szégyen, vagy nem, annyira nem ismerem ezt a modellt, hogy mindent tudjak róla, ergo egy kis internetes keresgélés után találtam információt.
264 db készült belőle 1996-ban – amiből 200-at Észak-Amerikában tartanak nyilván a mai napig. Maga a több szín ötlete bemutató jelleggel a ’96-os Chicago Auto Show-n pattant ki a cég agyából, majd az érdeklődésre való tekintettel készült belőle egy kis sorozat. Mindegyiket a 8 szelepes, 116 lovas, 2 literes GTI motorral szerelték. Négy színösszeállítás létezett belőle, a piros, sárga, zöld és a kék színek különböző kombinációját használták.
A tesztben szereplő autó tehát egy replika, de forgalmijába bejegyezték, hogy több színű.
Valahogy a hármas Golfok kimaradtak eddig az életemből. Természetesen tisztában voltam vele, hogy a VW egyik legsikeresebb modellje, ahogyan azzal is, hogy igazán ez alapozta meg a Golf hírnevét, legendás megbízhatóságával és olcsó fenntartási költségeivel. Magától értetődően a sztori részévé váltak a már-már elnyűhetetlennek aposztrofált TDI motorok, amelyeknek kifejezetten nagy kultusza van itthon. Egész komoly – bár igen megosztó – kis társaság is épült fel rá Smoke&Charm TDI Klub néven az egyik hazai közösségi oldalon.
Tesztünk alanya viszont benzines. Méghozzá mondhatni, hogy az első GTI hullám utolsó darabjaiból, a békebeli 8 szelepes technikával. Az első generációs GTI-k még 1,6-osak voltak a ’80-as évek elején, a folyamatos teljesítmény növelés érdekében viszont az évtized végére már elérték a két literes méretet. Nem sokkal ezután, a ’90-es évek elején érkezett a 16 szelepes hullám, amely újabb löketet adott a GTI-knek, de az már egy másik történet.
Ez a motor – a 8 szelepesekhez híven – már kis fordulatról szépen húz, éppen ezért remekül autózható szétforgatás nélkül is, pont emiatt egészen baráti fogyasztás értékeket lehet vele elérni. A motortér porszáraz volt, sehol semmi nyoma olajfolyásnak vagy bármi más hasonlónak, komolyabb korróziót sem véltem felfedezni. Mivel nem gyári autóról beszélünk, az egyedi fényezés mellé elég komoly hangú sportkipufogó és állítható futómű segít rá a GTI élményre. Ugyan már jó ideje a hátsó kerék meghajtásos autók rabja vagyok, de bő 10 évvel ezelőtt én is odavoltam a hasonló kis hothatchekért.
Amikor kifordultam a Szentendrei útra és kicsit odaléptem az autónak, sok régi emlék jutott eszembe. A rázó, pattogó futómű – és emiatt itt-ott halkan ciripelő műanyagok az utastérben – az üvöltő, váltáskor néha apróbbat durranó, motorfékre hörgő kipufogó mind azok a dolgok, amik egy ilyesmire fogékony srácnak megadják az autózás élményét. Ugyan nekem Peugeot 205 Gti-m volt, de élményre ugyanezt hozta.
Meg kell állapítsam, hogy ez az autó egészen jó, a korához képest! Persze vannak dolgok, amik egyáltalán nem az én ízlésvilágomnak valók – a front például nekem nagyon nem jön be, ahogyan a színesre festett műszerfal elemek sem, az ajtó fogantyúkról például már erősen pereg a festék. A végtelenül kreatív és bizonyára nem kevés munkaórával megépített, ledes mennyezetre applikált utastér világítás sem az én ízlésvilágom (de minden elismerésem az ötletért és a beletett munkáért), viszont ezektől elvonatkoztatva mokány kis autó ez. Persze, szem előtt kell tartani, hogy 20 éves járműről beszélünk, ami minden bizonnyal már néhány boyracert kiszolgált, de mindezek ellenére az autó egyben van. Az utastér kényelmes – az eltérő színű, egészen jó oldaltartású első üléseket újrakárpitozva, majd hitelesebb autót kapunk. Négyen elférni: bepróbálkoztam magam mögött ücsörögni egy kicsit a hátsó ülésen, éppen elegendő a hely, bár lehet egy Budapest-München távolságban már nem ezt mondanám. A két első ülés közé eszkábált könyöktámasz esztétikusnak nem nevezhető, de a funkcióját remekül ellátja, elérni róla a kormányt és még egy kis tároló rekesz is van benne – ezekből nem nagyon bővelkedik az autó. A műszerfal nincs túlbonyolítva, pár kapcsoló és gomb, viszonylag puritán elrendezés, semmi csicsa. Persze, a kornak megfelelő, kopogós műanyagból van minden, de legalább időtálló.
Ahogy pattogtam kifelé a Szentendrei úton, egészen hamar mosolygó, lájkolgató emberek haladtak el mellettem. Egy Civicből például elismerően intett egy srác, de a forgalom többi résztvevője is fülig érő szájjal kukucskált befelé a kis Rubik Kockába. Használhatóságát tekintve remekül megállja a helyét, a leírtakra való tekintettel pedig a vidámsági faktor sokszorozza az élményt. Mivel négyen elférni benne, a csomagtér is ennek megfelelő méretű. Az autó alatt lévő futómű állítható magasságú – ahogy néztem most nagyjából közép állásban van -, tehát akinek igénye van a manapság divatos porig ültetésre, egy rövid tekergetéssel megoldhatja magának, ebben az állásban viszont egészen jól használható az autó. Szándékosan kipróbáltam egy lakótelep fekvőrendőr dzsungelét, minden gond nélkül sikerült abszolválni. Ugyan az autó alá benézni nem volt lehetőségem, de a látható építésből feltételezem, hogy az alja is rendben van, hiszen ezt az autót szerették, foglalkoztak vele.
Természetesen figyelembe kell venni az autó megvásárlásánál, hogy nem egy kényelemre, hanem inkább sportosságra hangolt autóba ülünk bele, de ezért a pénzért egy mokány, vidám kis GTI-t kapunk, ami a megfelelő módon karbantartva még igen sokáig remek társunk lehet. Egyértelműen ajánlom azoknak a srácoknak, akik első autót vásárolnának és ebben az árkategóriában nézelődnek, mert szerintem remek választás lehet!
/Zolo/
