Süss fel nap!
A teszt címe mögött sajnos valós tartalom van. Egész hétvégén a napot vártam. Meg is érkezett, pont időre, csak addigra sajnos már egy héttel eltoltuk a tavaszi autósmozink időpontját, pedig az Opel Magyarországtól kifejezetten a rendezvényre kaptuk az autót…
Úgyhogy rendezvény híján nekiálltam csavarogni az autóval mindenfelé. Jutott autópálya, autóút, város is bőven a közel 1000 km-nyi tesztútba. Valójában nagyon kíváncsi voltam az autóra. A Corsák korábbi generációit viszonylag közelről kísértem végig és nagyon érdekelt a három hengeres turbo motor is.
Az 1800-4500/perces fordulaton leadott 170Nm és a hozzá tartozó 115 lóerő kifejezetten dinamikusan mozgatja a kis autót. Igaz, ezért cserébe elkér városban 8-8,5 liter, vegyes használatban pedig 7 liter benzint, de végiggondolva, a kilencvenes évekbeli hot-hatch-ek közel ezeket a teljesítmény adatokat hozták az 1,6-2.0 motorokból, közel azonos fogyasztással csak durvább káros anyag kibocsátással. Igaz, a lábam továbbra is nehéz, a városi start/stop rendszer pedig zseniálisan működik – városban azonnal leáll, ahogy sebességből kivesszük és azonnal újraindul, amikor a kuplungot benyomjuk – tehát az átlagokból bizonyára lehet még faragni 1-1 litert kényelmesen. Azt megfigyeltem, hogy országúton haladva, 90 km/h-s sebességgel, tempomattal a pillanatnyi fogyasztásmérő valóban 4-5 literes adatokat ír ki, még a 130 km/h-s autópálya tempónál is megáll 7-8 liter körül. Igaz, itt 3000-es fordulaton jár a motor, innen van teljes turbonyomás érzetre és innen indul meg szépen, ha gyorsítani kell. Persze egy előzés, lassítás, gyorsítás már fel is rúgja azonnal a tempomatos óvatoskodást. Tény, a 10,3-as 0-100 km/h sprint és a 195 km/h-s végsebesség nem rossz adatok a generációk sora alatt több, mint 1100 kg-ra hízott „kisautótól” – hol vannak már a 7-800 kg körüli kis A Corsák…? Bizony, már ott tartunk méretben és tömegben, ahol a két kategóriával feljebb lévő A Vectra járt nagyjából a kilencvenes évek elején. Nem is hazudtolja meg az autó szinte sehol. A gyorsulásérzet is kifejezetten jó, az autó 2200 körül már igen szépen húz. Igaz, sebességérzet szinte alig van, nem erre hangolták kocsit.
A futómű kifejezetten a kényelemre készült, a ballonos 185/65 R15-ös gumikkal együtt szépen elnyeli az útegyenetlenségeket, hibákat. Igaz, kicsit hintázik és imbolyog, nagyobb sebességnél, hirtelen sávváltásnál érezni, hogy nem száguldozásra találták ki, de nem is a olyan a célközönsége a Cosmo felszereltségnek, inkább azoknak szánják, akik a kényelemre adnak. Ebből a szempontból pedig kifejezetten jól szerepel az autó.
A remek felszereltség, fűthető, félbőrülésekkel, fűthető kormánnyal, érintőképernyős központi kezelőrendszerrel, USB-s AUX csatlakozós, Bluetooth-os HiFivel, fűthető ülésekkel és kormánnyal, légkondicionálóval, tempomattal, apró krómkiegészítőkkel és figyelmes kis led lámpákkal – amik az éjszakai használatot megkönnyítik – kényeztetik az embert. Ez mind azt tükrözi, hogy valóban igyekeztek minden földi jóval elhalmozni a tulajdonost. Biztonsági extrák garmada, légzsákok, sávelhagyást figyelő rendszer, ESP, tolatóradar elől és hátul, lejtőn való elindulást segítő rendszer sőt, egy balesetre, veszélyre figyelmeztető berendezés és jelzőtábla figyelő rendszer is a segítségünkre van. Ez utóbbi megjegyzi az utolsó látott táblát és még egy darabig mutatja a két főműszer közötti kijelzőn.
Az utastér igen tágas és igényes, félbőr ülések és az ajtókon is több helyen bőr betétek vannak, bár az első ülések számomra megszokást igényeltek. Ebben az autóban sehogy sem lehet a BMW-mben megszokott félig fekve, könyökölve vezető pozíciót elérni, ugyan nem csak emiatt, de hiányzik hozzá például középről a könyöklő is. Helyette lent, mélyen akad két pohártartó, ami az első ülésből szinte elérhetetlen. Egy kis rakodó rekesz van még a kézifék alatt, ahová nem nagyon tudunk betenni semmit, ha nincs behúzva a kézifék, mert nem férünk hozzá. A váltó előtt akad egy box, amibe egy ötletes kis gumi határolót tettek – ha kinyitod akkor tart, ha nem nyitod ki, akkor nincs ott – alapon. Maga az elv jó, de nyitott helyzetben nagyjából egy kisebb pohár vagy egy telefon fér be, mellé legfeljebb egy kulcscsomó, mert elég idétlenül osztja ketté a rekeszt. A kormánytól balra – a távolság miatt elég nehezen elérhető – világításkapcsolók alatt akad még egy fél maréknyi kis nyitott tároló, a tágasabb ajtózsebekkel és a kesztyűtartóval pedig próbálják menteni a többi rekesz hiányát.
Az autót egyértelműen a rövid lábú-hosszú karú embereknek tervezték, de ezt leszámítva maga az ülés jól tart és kényelmes, megfelelő a fej és a lábtér elől is és hátul is.
A műszerfal remekül áttekinthető, a központi érintőképernyős kijelző ugyan stílusilag kicsit távol áll tőlem – sokkal szimpatikusabb volt az Opel Mokka gombrengetege – de mindent egyszerűen és gyorsan lehet róla irányítani. Kicsit sérelmezem, hogy a navigáció nem része ennek a felszereltségnek, a képernyő megvan hozzá, innen már csak egy software lett volna a dolog. Ugyanilyen apróság szerinte a hátsó elektromos ablak is. Igaz, egy klímás autóban alig használják az ablakokat – pláne hátul – de gesztusértékű lett volna a dolog. A multikormányról jól vezérelhető a HiFi, tempomat, stb. de – ahogy az Opel Insigniánál is – itt is sérelmezem, hogy jobb oldalt van a hangerő és bal oldalt a többi. Szerintem fordítva lenne praktikus és logikus. A zenebona egész szépen szól az autóban, kategóriájához képest megnyerően öblös mélyeket csalogat elő magából, nem torzít magasabb hangerőnél sem. Amint viszont az ajtón lévő zsebbe bármit teszünk – kulcsot, parkoló cédulát, műanyag flakont – az zörögni, ciceregni kezd a mély hangok hallatán. Az autóban lévő riasztó párszor meglepett, mert a ház előtt parkolva hangos sivításba kezdett – számomra érthetetlen okból. Ablak nem volt lehúzva, az autóhoz senki nem nyúlt, még csak pókot sem találtam az utastérben. Esetleg a karosszéria melegedésére tudok tippelni, de az nem illene ilyen hatást előhozzon.
A csomagtér nagyjából hozza a kategória átlagot a maga 285 literes méretével. A hátsó ülések egészen könnyű ledöntésével viszont 1120 literig bővíthető, formája pedig már-már egészen szögletes. A műanyag burkolatból kiemelkedő fém – a karosszériához csatlakozó – csomagrögzítő fülek viszont nehezen kezelhetőek és minden praktikumukkal egyetemben kifejezetten csúnyák. A tesztautóban nem volt benne a rendelhető extraként beszerelhető szintelválasztó, ezt javaslom megvenni az autóhoz, praktikus apróság.
Mindent egybevetve ismét el kell ismerni, hogy az Opel valóban keményen törekszik a prémium kategória felé, a korábbiaknál minőségibb anyagok, kellemesebb tapintású műanyagok, krómdíszítések és igen visszafogott, a D Corsától alig különböző design jellemzi az autót. Igaz, mindezért a kicsivel több, mint ötmillió Forint leszurkolása igen borsos összeg szerintem. Ezért a pénzért már magasabb méretkategóriában is lehet válogatni, akár márkán belül is…
Zolo
2015.06.10.
