Kanyarvadász apróság
Egy hosszú hétvégére kaptam meg ezt a kis apróságot. Mivel kifutó modellről van szó és rövidesen érkezik a komplett új, Yaris generáció, de az új Yaris már most előrendelhető, mindenképpen élni akartam a lehetőséggel és kipróbálni. A divatos, formás külső, a fekete küszöbdíszekkel és az autóhoz viszonyítva hatalmas kerekekkel valóban sportos, az óriási, széles hűtőrács szinte felfalja az aszfaltot – teljesen hiteles a GR Sport kinézete. A kiegészítők egész ügyesen elterelik a figyelmet a kisegérre emlékeztető, kissé butácska orról – bár belegondolva, Speedy Gonzales igen fürge volt a maga kategóriájában.
Az utastérben helyet foglalva azonnal feltűnik, hogy nincs középen könyöklő, hiszen beesnénk a két ülés közé, hogyha nem tartana remekül az állítható magasságú, félbőr és alcantara sportülés, de vállban is, combnál is annyira jól formázott, hogy már-már elhiszi az ember, hogy ez az autó valóban az, ami. Sajnos deréktámasz nincs, az ülés dőlésszöge nem állítható, nem sikerült beállítani az ideális vezetési pozíciót, de egy alacsonyabb ember egészen biztos, hogy sokkal jobban magára tudja hangolni az ülést és az autó adottságait – és lássuk be, a Yaris elsősorban a nálam alacsonyabb, elsősorban női vásárlókat célozza meg.
Start gomb, majd gyújtáskor felvillan a GR Sport embléma a műszerfalon, a kicsi, háromküllős bőrkormányon is ott van a logó. Egészen addig le sem hervad a vigyor az arcunkról, amíg nem nézünk le a régi, klasszikus, már-már ósdi automataváltó-kulisszát idéző leosztásra a középkonzol alján. Pedig minden borzalmas, régies kinézete ellenére e-CVT váltó segíti az erő eljuttatását az első kerekekhez – bár a sport-élményen ez vajmi keveset lendít – de minden látszat ellenére távol állunk a jó öreg, frusztrálóan lomha, olajos automatától.
Az utastér meglepően levegős, az autó kicsi külső méretéhez képest, nagy a fejtér, tágas a lábtér, a mélyre helyezett pohártartók, a középkonzol aljában ha nem is terpeszkedést, de normális férőhelyet engednek. Bal térdnél az ajtóbehúzó/elektromos ablakkapcsoló konzol lehetett volna 10 centivel feljebb, akkor komfortosabb lenne a helyzete, így viszont sajnos nyöszörgő, három külön részből álló műanyagkomplexummal találkozik a bal térdkalácsom, minden egyes alkalommal, amikor arra jár. A hátsó ülésen elégséges a hely, akad fej- és lábtér is, bár bőség egyikből sincs, de itt is pozitívan hazudtolja meg magát az aprócska autó – több a hely, mint kívülről reméltük.
Két felnőtt elégséges szállítására alkalmas, de hárman már nagyon szorongnának. Az autó kicsisége miatt nem okoz akkora gondot az emelkedő övvonal, mint egy Toyota CHR-nél, de a hátsó ülés kilátása messze elmarad egy Toyota Corollától – hogy márkán belül maradjunk, de a Ford Fiesta hátsó ülésbeli kilátásához képest is egy fokkal jobb a helyzet. Sajnos itt is hiányzik a könyöklő, pedig alapvetően két személy számára élhető a hátsó traktus, tehát indokolt lenne, de ebben a kategóriában ez nem meglepő. Az autó mentségére szóljon, hogy más felszereltségi szinteknél az első könyöklő rendelhető vagy tartozék a sofőrüléshez, mint a Ford Ka+ esetében. Az egyébként magas felszereltség tartalmaz hagyományos tempomatot is, kétzónás digitális klímát, bluetooth-os telefon csatlakoztatási lehetőséget, tolatókamerát, sávelhagyás figyelmeztetőt, baleset elkerülőt és automatikus fényszórót – bár szerintem ez az utóbbi három teljesen felesleges, a kamera pedig egy ekkora autóban, ahol a jármű vége olyan messze van, mint a hátrafelé kinyújtott karom – felesleges.
Sajnos kimaradt az ülésfűtés és a HiFi hangja sincs a helyzet magaslatán, kissé dobozhangú, nincsenek öblös mély vagy szép magas hangok. Érdekes a szellőztetőrendszer, hűvösebb időben 3-4°C-kal magasabbra kell állítani a fűtés hőmérsékletét, mint amennyit szeretnénk, de melegben ez fordítva nem igaz. Az utastérben igen sok a kopogós műanyag, cserébe egészen jók a tároló rekeszek, az ajtózsebben elfér egy másfél literes flakon és valami apróság mellé, a kormánytól balra is akad egy kis rekesz, de a kesztyűtartó fölötti kis polc is jól használható. Az említett kesztyűtartó sem túl kicsi, a két ülés között pedig további aprócska, nyitott tároló van. A váltókulissza előtti pohártartók elég kicsik és szűkösek, de a funkciónak megfelelnek. A vagány kisautó elindulás után minimálisan csalódást okoz, ha az ember a sportos külsőnek megfelelő teljesítményre számít, amit a hibrid motoros csoda inkább az alacsony fogyasztás lehetőségével kompenzál.
A másfél literes, soros, 4 hengeres, 16 szelepes, Atkinson-ciklusos Hybrid motor benzines része 74 lóerőt ad le 4800-as percenkénti fordulaton, ami a villanymotorral együtt 100 lóerőre egészül ki, nyomatéka 111 Nm 3600-4800-as percenkénti fordulaton. Mindez 11,8 másodperces 0-100 km/h gyorsulást és 165 km/h elérésére képes. A méretosztályban talán a végsebesség, ami szerénynek tűnhet, de ezeket a motorokat nem a nagy sebességű „Deutsches Autobahn” száguldásra találták ki, hanem városi haladásra és abban a helyzetben kedvező fogyasztásra, ezt pedig tökéletesen tudja. Üzemmeleg állapotban ügyes, városi haladással 3,8-4,2 liter / 100 km között lehet autózni, de folyamatos 100 km/h autózással sem fogyaszt 5,5 liter fölött. Autópálya tempónál már kicsit torkosabb, ott 7,5 liter benzint is elfogyaszt 100 km alatt, de nagyrészt városi – elővárosi használat mellett 4,7 liter / 100 km-es átlagot autóztam vele a közel 600 km-es távolságon.
Teszi mindezt úgy, hogy akár 55-60 km/h órás sebességig képes a feltöltött akkumulátor erejéből EV üzemmódban vitorlázgatva autózni, a benzinmotor beindítása nélkül, pár km-es távokon. Érthetően felhördül az ember, hogy akkor a kellemes optikán kívül nem ad sokat a GR Sport embléma, de ez tévedés. Valójában a városi döcögésben a pattogós, feszes rugózású kis jószág nem annyira élhető, viszont egy versenypályán kijönnek az előnyök és a rázós futómű, a sportos mozgás azonnal értelmet nyer. Pár szűk ívű, tempósabban vett kanyar után visszajött a húsz évvel ezelőtti, versenyautós élmény, amit a Gutmann futóműves Peugeot 205 Gti tudott és ráéreztem a kis GR Sport lényegére. Ez egy ízig-vérig sportos, kanyarvadász autó. Ezzel a futóművel, ezekkel a tárcsafékekkel remek vezetési élményt ad a kategóriájában. Döbbenetesen jókat fordul, a karosszéria legminimálisabb billenése mellett, határozott, sportos élményt ad, az autó már-már kihasználhatatlan kincse a futóműve és a harapós, direkt, kissé talán agresszívan sportosra sikerült fék. Értelemszerűen ehhez társulnak a feketére fényezett 17”-os felnik, amiken 205/45-ös gumik feszítenek, amik egy 1100 kg-s kis kasztnin egészen gokartos élményt adnak, mivel a karosszéria 4 külső sarkában vannak.
Ezzel a felszereltséggel ez egy remek, kicsi élményautó, bár a hibridmotorral csak töredékét lehet ennek az élménynek kiautózni, ezáltal kissé ambivalens érzést ad, hiszen amikor elkezdenénk neki taposni, akkor a fogyasztásbarátra hangolt műszerezettség szinte sírva fakad, ahogyan az e-CVT váltó is üvölt teljes erejéből – hasztalan. Egyébként az autó sötétben is érdekes jelenség, az utastérben sem a kormányon lévő gombok, sem az ablakemelő és tükörállító gombok nem világítanak, így a hangerőt is csak tippre találja el az ember. A középkonzolon lévő kijelző cserébe igen fényes, este minden alkalommal külön be kell állítani az éjszakai üzemmódot, hogy ne zavarja a szemünket, valahogy nem reagál az automata üzemmód beállítására. Ezt leszámítva logikusan felépített menüje van és egyszerűen kezelhető, alkalmazásokat lehet rá telepíteni, ezáltal nagyjából korlátlan a kihasználási lehetőség.
Az utastéri balgaságon kívül jó az autóval éjszaka közlekedni, lencsés, halogén fényszórói vannak, egész szép fényt ad, jól bevilágítja az utat, még a szórt, perifériás fénye is élhető. A csomagtartó arányos az autó méretéhez, a 286 liter az ülések ledöntésével bővíthető, bár síkfelületet nem képez, de ledöntött ülésekkel méretesebb tárgyakat is képes befogadni az autó.
Úgy tűnik, mintha az autóból hiányozna egy álpadló, amely két szintre osztja a csomagteret, ezáltal külön helyet adva azoknak a holmiknak, amiket nem akarunk elől hagyni, de e nélkül is használható volt. Ezzel a felszereltséggel és motorral az autó ára kissé borsos, hiszen 6,5 millió Forint fölé kúszik, ami nem kevés pénz egy ilyen apróságért. Cserébe viszont egy ízig-vérig sportos futóművel és vagány, sportos kinézettel, cserébe alacsony fogyasztással rendelkező autót kapunk, ami remek városi, elővárosi használatra és elsősorban az alacsonyabb növésű emberek ideális társa lehet. Kevésbé sportos igények esetén egy másik felszereltség sokat javíthat az utazási komforton egy kisebb felnivel és ballonosabb gumikkal. Tesztautóink tisztáságáról az Easy Wash Lurdy csapata gondoskodott, az autóért köszönet a Toyota Magyarországnak (KÉK), különösképp Balogi Ádámnak. Remélem rövidesen az Új Yaris is górcső alá kerül itt nálunk.
2020.04.28.
/Zolo/
Műszaki adatok | |
Motor | 1497 cm3, 4 hengeres, benzines-elektromos hybrid |
Teljesítmény | 100 lóerő, ebből a benzinmotor 74 lóerő (54kW) @4800/ |
Nyomaték | 111 Nm @3600-4800/perc |
Váltó | e-CVT, fokozatmentes automata |
Gyorsulás (0-100 km/h) | 11,8 másodperc |
Végsebesség | 165 km/h |
Fogyasztás | 4,7 l/100km |
Csomagtér | 286 liter |
Saját tömeg | 1134 kg |
Alapár | 4 260 000 Ft |
Tesztautó ára | 6 630 000 Ft |