Bálnavadászat
Biztosan mindenkinek van egy autó, ami kamasz korában beakadt… Nekem sajnos elég sok van. Szép lassan sikerül őket a bakancs listáról valósággá váltani. Az egyik ilyen a korábban tesztelt és másfél évig használt Ford Scorpio volt. A másik, a jelenleg is a garázsban ácsorgó Porsche 944 S2, amit rendszeresen láttok is a rendezvényeken – ez utóbbi idén 10 éve van nálam és egyelőre nincs is tervben az eladása. Azon a szép hosszú listán egy igen méretes pontot képez a Bálna Merci. Valahogy a ’90-es évek elején láttam meg az elsőt itthon és azonnal lenyűgözött. Szimplán hatalmas. Széles is, magas is, hosszú is – különösen a SEL változat – akkoriban a pesti utcaképben nem sok autó akadt, ami felvehette a versenyt a méreteivel. Talán ’97-ben lehetőségem volt megcsodálni és beülni Demján Sándor ezüst 600-asába, amiről sok történetet hallottam. Sokan jártak ilyennel, akiket tiszteltek itthon akkoriban. Mindegy, hogy üzletemberek, művészek, politikusok, maffiózók voltak, de a Bálna fogalommá nőtte ki magát. Szerintem hazai viszonylatban sokkal nagyobb presztízst vívott ki magának, mint elődje a W126-os vagy utódja, a W220-as. (A W126-os miatt a Mercis Barátoktól tuti kapni fogok.) Teltek-múltak az évek és rendszeresen végigfutottam a hazai hirdetéseket (oké, naponta többször is), minden alkalommal megnézegettem a Bálnákat is. Valahogy mindig akadt kifogás… Huszonévesen, 70 kilósan egyszerűen hülyén néztem volna ki benne. Aztán jött az RTE, a Mazdaklub, a Magyar Kabrió Klub, majd a FritzenFest. Igen, ez utóbbihoz már elég jól passzolt a dolog, de évekig nem forogta ki magát a helyzet igazán. Volt ugye a BMW 325i Cabrio, aztán a fentebb említett Porsche következett, mellé egy rövid ideig egy Mercedes-Benz W124, aztán a Scorpio. A Bálna árak pedig közben aggasztóan kúsztak felfelé. Amikor 2018 őszén Brünhildát – a W124 TE-t – vettem, akkor is erősen nézegettem a hazai piacot, de a felhozatal vagy nagyon romos vagy horror drága volt és a kettő között nem sűrűn akadt átmenet. Elengedtem – úgyis nagyobb szükségem volt egy kombira, a rendezvények miatt. Jött a Covid, ami hobbiautó árakat erősen felsrófolta és kissé távolodni látszott a Bálna-álom.
A tavalyi év költségvetés tervezete nagyobb részben a Nürburgring túráról szólt számomra. Évek óta húzódott és már az év elején kikristályosodni látszott, hogy 2022-ben sikerül. Ennek megfelelően alakult a rendezvény naptár és a költségvetés is, nem terveztem más, komolyabb kiadást a tavalyi évre, megvoltak a szokásos versenyek és túrák, majd augusztus második felében felpattintottuk a Porschét a trélerre és nekivágtunk a Zöld Pokolnak. Persze út közben is bújtam a használt autós portálokat – hazai és külföldi vonalon – hátha akad valami jó vétel (bár korábban sosem hoztam autót külföldről). Megakadt néhány autón a szemem, de valahogy egyik sem volt az igazi, egészen addig, amíg ezt az autót megláttam. Pont olyan volt, amilyet elképzeltem magamnak. “Kis motoros”, SEL (ez a “Lang” – tehát a hosszabb tengelytávú változat), bőrös, klímás, a képek és a leírás alapján “volt gazdája”, de szeretgetésre szorult. Maga a hirdetés is megkapó volt, szép, hosszú, részletes, korrekt leírás volt az autó jelenlegi hibáiról, a korábbi javításokról ékes, Német nyelven – látszott, hogy nem török gyrosos hirdeti az autót, ott is volt a hirdetésben, hogy Herr Müller a hirdető. Persze, hogy tetszett, de az 5000 Euros ár augusztus végén elképzelhetetlenül esélytelennek tűnt számomra, úgyhogy továbbgörgettem.
Teltek-múltak a hetek és az autó ára elindult lefelé. Először 4800 Euron állt egy darabig, majd 4500, 4000 és 3800 lett a kiírt ár. Utóbbinál már nem bírtam tovább, írtam egy e-mailt, amiben további információkat és fotókat kértem az autóról. Semmi választ. Eltelt pár nap – biztosan van, aki ismeri az érzést – nézegettem az autót, tördeltem a kezemet, feszengtem, hogy eladták, esetleg ide a középkeletibalkáneurópába nem akarja eladni a tulajdonos, valaki lecsapott erre a remek vételre – pörgettem agyamban a lehetőségeket. Egy idő után elkezdtem hajtogatni magamban, “hogyha nem jön válasz, akkor ez nem az én autóm és elengedem.”
Nos, ez a része nem sikerült. Telefonos segítség érkezett, a korábbi Mazdaklubos – azóta Németország északkeleti régiójába költözött – ismerőstől, Timitől (innen is, ezerszer is, köszönöm!) – aki felhívta a tulajdonost és megkérdezte nekem, hogy mi a helyzet az autóval, hiszen várom a választ. Roppant jó referenciát adott, hiszen megerősítette, hogy korrekt, kedves tulajdonosa van az autónak és rövidesen érkezik a válasz – még aznap este meg is kaptam a képeket és az információt.
Pár e-mail váltás után megbeszéltük, hogy másnap találkozunk Drezdában a buszmegállónál – ahol leszállok a buszról. Ez a másnap szeptember 27. egy keddi nap volt. Alapvetően úgy vágtam neki az útnak, hogyha nem jó az autó, akkor lövök kint egy visszafelé buszjegyet és a kétszer 33 Eurot – ami a jegy ára volt – elbukom és tettem egy próbát.
Terv szerint éjfél körül indult a busz, a Népligettől, reggelre érkezett Drezdába – kicsivel a megbeszélt találkozó előtt. Bitang tempót mentek a sofőrök, szakadó esőben is úgy haladtunk, hogy bőven tartsuk az időtervet. Foglalt helyem volt, a használaton kívüli lépcső feljárónál – hogy a lábamat normálisan ki tudjam nyújtani – ráadásul éppen úgy volt hely, hogy a mellettem lévő ülés is üres volt, elfértem, egy keveset aludni is sikerült. Egy hátizsákom volt csak – az is inkább a melós laptop miatt, mert kedd délután dolgoznom kellett.
Leszálláskor sikerült a szinte üres pénztárcámat a buszon felejtenem – az irataim voltak benne elsősorban – és rémült kapkodás közepette visszakönyörögtem magam a félig már induló buszra, de megtaláltam a tárcát hiánytalanul, az ülés alatt. Egy gyors WC látogatás, majd megpillantottam a Bálnát, a megbeszélt helyen.
Csepergett az eső…
Odamentem és bekopogtam az ablakon – a tulajdonos meglepődötten konstatálta zord külsőmet, a kopasz fejemmel, a leharcolt, öreg bőrdzsekiben, szerintem egy pillanatra lehet átfutott az agyán, hogy a távozás mezejére lép. Köszöntünk, majd kiderült, hogy egész jól szót fogunk érteni, mert mindketten jól beszéltünk angolul. Körbejártam az autót, rángattam a kerekeket (…mert a közel két tonnás járműnél biztosan érzékelni fogom egy megrángatással, hogy lóg valami a futóműben…) bizalmatlanul méricskéltem az itt-ott horpadt, karcos autót. Nézegettem rajta a szokásos dolgokat, motor, küszöbök, az autó alja, utastér, stb. Aztán azt mondta a tulajdonos, vezessem, menjünk egy kört itt vele. Valójában akkor vezettem Bálnát életemben először és innen már egyértelmű volt, hogy tényleg nincs visszaút. Visszagondolva sokkal bölcsebb dolog lett volna kipróbálni itthon egy tipp-topp darabot és egy legatyásodottabbat is, hogy legalább legyen viszonyítási alapom, de valahogy akkor ez eszembe sem jutott.
Mi tagadás tetszett! Pont így képzeltem el, pont ilyet akartam. Feltételezem a szám sarkába szorult, leplezhetetlen vigyort észrevehette Herr Müller és sejtette, hogy jó helyre kerül az autó. Megpróbáltam egy kicsit alkudozni – a pénztárcámnak hatalmas öröm lett volna, ha 3500-ért sikerül elhozni az autót – de nagyon nehezen sikerült csak 100 Eurot leküszködnöm a vételárból, így egymás kezébe csaptunk és az üzlet megköttetett.
Korábban utánajártam, hogy mi a módja az export rendszámnak, de messze nem ment olyan könnyen, ahogy elképzeltem. Szerencsémre Herr Müller segítségemre volt és feláldozta a délelőttjét az ügyintézés teljes lebonyolítására – ismét köszönet érte! Az autót nem voltak hajlandóak bármelyik okmányirodában fogadni, mivel exportról volt szó, csak a területileg illetékes helyen. Első körön hamar sorra kerültünk, de ki kellett mennünk egy külső “üzletbe”, ahol a rendszámot konkrétan intézik, innen visszatérve pedig várakozni kellett kicsit. Egész kellemesen elbeszélgettünk autókról és ezzel kapcsolatos dolgokról, kiderült, hogy az eladó vállalkozóként a Német Autópálya Rendőrségnek dolgozik, baleseti helyszíneléseknél készít műszaki szakvéleményt. Pár érdekes momentumot, eseményt elmesélt a munkájáról, amíg várakoztunk. A papírok elkészültekor volt még egy körünk a “rendszám üzletbe”, majd ismét vissza az okmányirodába – ahol kisétált velünk a hölgy, az autót szemrevételezni – majd megkaptam minden iratot, az export rendszámot feltettük az autóra és készen voltunk. Egy hónapos export rendszám és biztosítás mellett döntöttem, mert szignifikánsan nem került többe a 10 naposnál. Természetesen hazavittem Herr Müllert, majd rövid búcsú után Csehország felé vettem az irányt. Itt készült az első, saját fotó az autóról, ahogy keveset tankolok bele, hogy a határon biztosan átjussak – hiszen ott olcsóbb volt a benzin.
Gyors tankolás és ismét fényképezkedés következett – képtelen voltam (és vagyok a mai napig) elhinni, hogy van egy saját Bálnám.
Ahogy átléptem a Német-Cseh határt, az első helyen megvettem az autóra a 10 napos pálya matricát. Nos, itt egy pofátlan turista-csapda van. Nincs lehetőség kártyával fizetni, csak a kamionosoknak, Csehországban viszont Cseh Korona a fizetőeszköz, a nálam lévő Eurot pedig durvább árfolyamon váltják, mint a Budapesti belváros leglehúzósabb helyei. Természetesen nincs sehol pénzfelvételi lehetőség, ha pedig tovább haladunk a pályán, matrica nélkül, akkor büntetés lesz, tehát a kör bezárul. Visszagondolva lehet online megvehettem volna a matricát, de abban a pillanatban nem jutott eszembe – késésben voltam, arra koncentráltam első sorban, hogy mielőbb szállásra érjek, hiszen dél körül fel kellett volna nyitnom a laptopot és elkezdeni a napi munkám. Csak délután kettő után értem a szállásra egy Védomice nevű faluban, amely csendes, Elba menti település, kicsivel Prágától északra.
A napi munkám elvégzése után, nyolckor elhatároztam, hogy besétálok a folyó túl oldalán lévő Roudnice nad Labem névre hallgató városba, hogy valamit egyek. Nos, ezen a helyen nyolckor minden bezárt. Egy közértet találtam nyitva a városka túlsó végén, a sötéttel együtt pedig a folyó mellett egy kis hideg is érkezett, úgyhogy mire fél tíz körül visszaértem a szállásra, már arcomra fagyott a mosoly rendesen, mert este pillanatok alatt fagypont körüli hőmérséklet lett az Elba partján.
Gyors étkezés után, az éjszakai csendben gyorsan elaludtam – bár nem túl sokáig, mert fél ötkor kivetett az ágy, úgyhogy útnak indultam. Ébredéskor konstatáltam, hogy Szent Vencel napja van, ami Csehországban nemzeti ünnep – tehát minden zárva volt. Jó eséllyel ez lehetett a magyarázat arra is, hogy már este 8-kor mindent bezártak a városban. Gyors tankolás, miután tudatosult bennem, hogy viszonylag szerencsés időpont választás volt, mert a hajnali Prágát elkerülő útvonalon semmi forgalom nem volt és ez a kiváló tempó Pozsonyig segítette az utazásom. Csodás idő volt végig, ahogy felkelt a nap, mesésen tündökölt a Brno melletti hegyek között és a reggeli fagy is hamar felengedett és átléptem a Cseh-Szlovák határt. Itt belefutottam a reggeli csúcsforgalomba, egy órácsákát ücsörögtem a dugóban Pozsony mellett, de ezután a korábbi tempóval folytathattam az utamat. A Szlovák-Magyar határt átlépve mordori ködbe burkolózott minden és a korábbi, remek napsütés eltűnt pár órára, de egy rövid megállás, hazai pályamatrica vásárlás után már poroltam is tovább, hogy délre hazaérjek és ismét kinyissam a laptopot, a napi munkám elvégzése okán.
Minden terv szerint történt, az írás végén röviden részletezem a költségvetést – értelemszerűen a külföldi pénznemben fizetett árakat azokban írom. Az autó nagyon szépen jött hazafelé, néma csendben suhant végig, 130 km/h-ra állított tempomattal 10,5 liter/100km-re jött ki az átlagfogyasztás a teljes útra. Talán egy dolog nem volt túl szerencsés a vásárlásom szempontjából, hogy a Forint árfolyama akkor a mélyben volt és 410 Ft fölött volt egy Euro – ez a mostani 380 körüli árfolyam szemszögéből nézve kissé lehangoló, de még ezeknek fényében is jó vételt csináltam, hiszen pont olyan autót sikerült vásárolnom, amilyet szerettem volna, gondos tulajdonostól, részletes szerviz előélettel, hiteles és nem horror magas kilométeróra állással, üzemkész, normális állapotban. Az apróbb csiszolgatásokat, javítgatásokat pedig szépen, sorban megejtjük majd.
Ahogy ígértem mellékeltük a költségvetést, a többit pedig tekintsétek meg a Youtube csatornánkon. Iratkozzatok fel és kövessetek minket!
Köszönöm a támogatást Miller’s Oils Hungary-nek, a Matricakell.hu-nak, az Easy Wash System Lurdy-nak és az Apla Gloves-nak, a Bálna-túrához.
Részletes költségvetés | |
Buszjegy | 33,00 Euro |
Autó vételára | 3700 Euro |
Német forgalmi, rendszám, biztosítás | 208,50 Euro |
Üzemanyag | 54 623 Ft |
Autópálya matricák | Összesen kb 20000 Ft |
Szállás | 21,64 EUR |
Honosítási eljárás | 8000 Ft |
Eredetvizsga | 20 000 Ft |
Vonóhorog igazolás | 33 020 Ft |
Biztosítás | 23 000 Ft |
Műszaki Vizsga | 45 000 Ft |
Regisztrációs adó | 320 000 Ft |
Vagyonszerzési illeték, rendszám, szélvédő matrica, stb. | 131 000 Ft |
Összesen | 2 285 964 Ft |
2023.07.17.
/Zolo/