ÚRISTEN VERY BIG!
Ismét pickup tesztre került a sor és még mindig hatalmas a SSangYong óriás, 185,5 cm magas (tetősínnel közel 2 méter), pár centi híján szélessége is 2 méter. A facelift előtti, piros színben kipróbált Musso Grand tesztpublikálásakor is hangsúlyoztam, hogy hatalmas méretű járműről van szó. Mivel az első ajtóig megegyezik a SsangYong Rextonnal – ami még ettől is nagyobb – így az autó műszerfala és utastere elől azonos.
A legrégebbi koreai autó gyártó finoman csiszolgatja az alvázas, platós, dupla fülkés munkagépet. A motorháztetőt két jó erőben lévő gázrugó katapultálja fel a retesz kioldásakor. Több a szigetelést kapott, az utastérben úgy tűnt kevesebb hallatszik be a motorzajból. A motortérben kis változtatások vannak, megtartották a 2,2-es dízel motort, sikerült további pár lóerőt és newtonmétert kicsiholni belőle, már 202 lóerőnél jár a teljesítmény, amit 3800/perc fordulaton ér el az autó. 441 Nm áll rendelkezésre az automata váltóhoz hangolva, 1400-2800/perc közötti fordulatszámon. Szinte minden fordulatszámon kellemes erőben van az autó, méretéhez képest dinamikusan mozog, a motor alapján egész szép sebességek elérésére képes, bár a futómű és az autó egyáltalán nem erre van hangolva. Nagyobb sebességnél érezhetően imbolyog kissé, de lássuk be, nem száguldozásra teremtették.
A motorhoz a korábbi, kissé buta váltó helyett már ennél a modellnél is a 6 sebességes Aisin váltó tartozik. A korábbinál határozottan gyorsabb, pontosabb, “okosabban” működik. A kapcsolható összkerékhajtás megfelelő gumi választás esetén sok terepen elmegy, utcai gumival azért a mélyebb homok és néhány extrémebb terepviszony okozhat meglepetést.
A 18″-os kerekekkel egészen jó menetkomforttal rendelkezik az autó – értelemszerűen a saját kategóriájához hasonlítva. Kissé imbolyog, kicsit “amerikás”, de kényelmes.
A vizuális változások sokkal ízlésesebbé tették a korábbi verziónál, kifejezetten javára vállt a formai frissítés. Sokat változott az autó eleje, a fényszórók is esztétikusabbak lettek, az első ködlámpa is nagyobb, látványosabb lett, ugyanígy a hűtőmaszk is gusztusosabb. Szerintem első ránézésre elbizonytalanodna egy laikus, hogy ázsiai vagy amerikai származású a jármű. A feláras, gyöngyház-fehér fényezés nagyon látványos – de az ISUZU D-MAX gyöngyház-narancs fényezéséhez hasonlóan – ezt sem szívesen vinném be dagonyázni vagy bozótosba összekarcolni valahová, hogy dolgozzak vele.
A platón vastag, kádszerű, műanyag burkolat van, amit egy frappáns rolóval fedtek be és igen jól terhelhető. Esővíz elvezetéssel felvértezett, méretes platóról beszélünk, mokány rögzítőfülekkel és felső rögzítő kerettel – nem bukókeret, hiszen nem képezi szerves részét a karosszériának, inkább csak dísz, de korrektül lehet hozzá rögzíteni szinte bármit. A platón lévő roló kulccsal zárható, mondhatni zárt, viszonylag vízhatlan tároló van hátul az autón. Roppant praktikus az egész konstrukció.
Alapvetően az utastér – ahogy fentebb említettem a Rextonnal azonos. Lényeges különbség a hátsó ülés, aminek itt a háttámlája nem állítható és kissé meredek, hiszen mögötte a függőleges hátsó ablak található. Bőséges fej és lábtér van hátul, ülésfűtés, nagy ajtózseb, középső kartámasz, kapaszkodók garmada segíti a bejutást és a komfortot. Az ülőlap hosszúsága is élhetően hosszú, a fekete tetőkárpit már-már sportossá teszi az élményt. A háttámla előre dönthető, mögötte találhatóak a szerszámok, KRESZ tartozékok.
Az első üléseken helyet foglalva ugyanaz a temérdek hely található, mint a már említett több üléses testvérénél. A színek és anyagok sokasága ellenére harmonikus a műszerfal. Itt-ott még felüti fejét egy kevés zongoralakk-műanyag, a karbon mintázat ötletes és a szürke középső konzol egészen úrias hatást kelt. A kizárólag fel és le állítható kormány és környéke tele van gombokkal és kapcsolókkal, minden más kipróbált autótól különbözik a kezelőszervek logikája, de hamar kitanulható.
Fontos plusz, hogy a fejtámlák dőlésszöge állítható – ez sajnos személyautóknál is elég ritka és szerintem biztonságilag is fontos szolgáltatás. A középső szórakoztató-elektronikát érintőképernyőn vezérelhetjük, egészen gyorsan reagál az utasításokra. Mókás anomália, hogy a műszerfalon lévő központi kijelző olyan szögben áll, hogy a hátsó ablakon úgy tükröződik, hogy az a visszapillantóban premier-plánban látható – ezáltal sötétben nem igazán használható a tükör. Az utastér fényeit egyébéként jók és látványosak, bár a Tivoli Grand esetében már áthidalták ezt a szokatlan megoldást, hogy világítás kapcsolásra lesötétíti a műszerfalat, remélhetőleg rövidesen a nagy testvért is eléri ez a technika.
A napfénytető továbbra is a kedvenc extrám, bár nem nyílik túl nagyra, mégis lyukat tör a fekete tetőkárpiton és egy kis vidámságot visz az utastérbe, hogyha kinyitjuk. Ülésfűtés és szellőztetés is emeli az első szekció komfortját, három fokozatban állítható és szellőztetés állásban érdemes rá odafigyelni, mert olyan elánnal szívja a levegőt a derekunk irányából, hogyha kicsit nem figyelünk, hamar kihozza minden hátfájásunkat.
Fontos kiemelni, hogy az alvázas felépítéshez alapvetően a hátsó futóműnél 5 lengőkaros megoldást adnak, opcióként rendelhető a laprugós változat. Értelemszerűen utóbbi jobban terhelhető, de a sok lengőkarossal is 2600 kg-t lehet vontatni és 800 kg-t szállítani. A laprugós változat – bár kissé kevésbé kezes és jobban pattog – de a teherbírása 1 tonna, a vontatható tömeg pedig 3000 kg. Aki valóban dolgozni és szállítani vásárolja az autót, mindenképpen az laprugós megoldást kell választania.
A jármű fogyasztásánál vegyük figyelembe, hogy egy szinte függőleges, két tonna fölötti falat mozgatunk. Ennek folyományaként városban 9,5-12 l/100km között, országúton 7-8 l/100km között, autópályán pedig 9 l/100km környékén fogyaszt. A tesztelés végére több, mint 800 km-t tettünk meg, a teljes átlagfogyasztásunk 9,1 l/100km volt. Figyelembe véve a jármű egészét, szerintem egészen kecsegtető érték.
Ár-érték arányban még mindig az egyik legjobb a hazai piacon a SsangYong Musso Grand, bár a teszt elkészülte óta sajnos felfelé kúsztak az árak. A tesztben szereplő felszereltséggel, minden extrával együtt, az aktuális, promóciós ára 16 538 730 Ft. A jármű alapára egyébként Style felszereltséggel 12 317 730 Ft – értelemszerűen ezek az árak az ÁFA-t tartalmazzák.
Köszönjük a tesztelési lehetőséget a SsangYong Magyarországnak, tesztautónk tisztaságáról pedig az Easy Wash Lurdy Ház csapata gondoskodott.
Szokás szerint mellékeltük a részletes műszaki adatokat, a többit pedig tekintsétek meg a Youtube csatornánkon. Iratkozzatok fel és kövessetek minket!
2023.01.30.
/Zolo/
Műszaki adatok | |
Motor | 2157 cm3 turbo diesel, 4 hengeres, 16 szelepes |
Teljesítmény | 202 LE (148,6 kW) @3800/perc |
Nyomaték | 441 Nm@1600-2600/perc (manuális váltóval 400 Nm@1800-1800/perc) |
Váltó | 6 sebességes Aisin automata |
Gyorsulás (0-100 km/h) | kb. 12 másodperc |
Végsebesség | 172km/h |
Mért átlagfogyasztás | 10,3 l/100km |
Saját tömege | 2210kg |
Alapára | 12 317 730 Ft |
Tesztautó ára | 16 538 730 Ft |