Csapassunk egyet a Porschéval!

Régi vágyam volt, hogy egy ilyen hegyi felfutón részt vegyek. Nézegettem a külföldi “Bergrennen” videókat, az ottani gépparkot és megtetszett a dolog. Természetesen, amikor ezek a felfutók zajlanak én többnyire rendezvényezek, hiszen tavasztól-őszig többnyire akad egy autósmozi, egy repteres találkozó, egy remek hétvége a Rukkel tónál, közel minden hétvégére. Hogyha esetleg nem, akkor BPCGP, talán Hungária Classic vagy éppen nekivágok a Nürburgringnek vagy valami más remek helynek. Huszonéve éve rendszeresen szlalomoztam, majd pár évig az RTE (Rallye III. avagy Rallye Túra Egyesület) keretein belül próbálgattam a versenyzés nyújtotta örömöket. Egy ideje sajnos csak pályanapokra jutok el hébe-hóba, de a frusztráció konstans késztetést adott, hogyha lehetőségem lesz, kipróbáljam ezt a verseny formát is. Tény, hogy túl nagy távolságot az idő hiányában nem tudok utazni a versenyért, nem fér bele számomra, hogy fél napot autózzak oda, majd ugyanennyit vissza, úgyhogy a nem túl távoli helyszín is fontos része az egyenletnek. Tavaly rám mosolygott a szerencse. Igaz rendezvény előtt voltam, de sikeres előkészületek után nekivághattam a pénteki estére eső versenynek. Igen, az eső sajnos közel konstans volt, de ne szaladjunk ennyire előre.

A közösségi oldalunkat szerkesztgetve dobta fel a rendszer a versenyt, még tavasszal. A nagyobb oldtimer versenyekhez képest még a huszonpárezer Forintos nevezést is kifejezetten kedvezőnek mondanám – elküldtem az adatokat. Természetesen kicsit kapkodósra sikerült az indulás napja, hiszen félig még HomeOfficeban dolgoztam is, elhoztam a tréler utánfutót, felrámoltam rá a Porschét, rögzítettem, majd bő két órás késéssel a tervezetthez képest elindultam. Természetesen végig szakadt az eső, úgyhogy mire sikerült beülnöm a Bálnába, hogy a Mátra felé vegyem az irányt, legalább háromszor bőrig áztam. Tény, hogy hatalmas nagy a SEL Merci, minden belefért, amire egy ilyen versenyen szükségem lehet, de mennyivel jobb lenne, ha kombi lenne… Persze a Lotec Turbo sajnos nem bírta volna el a trélert és vizsga sem volt rajta már, úgyhogy a Bálna adta a szervizautó szerepet.

Ja igen, “verseny”: fontos tény, hogy ez NEM verseny, hanem MENETPRÓBA! Amennyiben értesüléseim helyesek, azon egyszerű oknál fogva, hogyha verseny volna, akkor mindenféle MNASZ és más előírásoknak, feltételeknek, hasfájásoknak kellene megfelelnie, ami radikálisan emelné a költségeket. Jó eséllyel ezekre senki sem vágyakozik, az emberek egy legális, nem túl drága lehetőségre vágynak, ahol csapathatnak egy jót a járgányukkal, legális keretek között. Itt ugye adott a lehetőség – bár menetpróbának fura, hiszen a végén értékelés van (de semmilyen szabály nem mondja ki sehol, hogy erre ne lenne lehetőség). Az sem mellékes, hogy ebben a formában nem szükséges semmilyen versenyzői Licence sem ahhoz, hogy végigmenjünk egy-egy ilyen menetpróbán. Kecsegtető, hogy a MAVAMSZ is támogatja a versenysorozatot, így egész biztos bátrabban fut neki mindenki egy ilyen eseménynek. 

Az értékelés furcsa – és számomra meglehetősen értelmezhetetlen volt – mert ugye ez egy “átlagtartó menetpróba” – ami ugye azt jelenti, hogy meghatározott idő alatt – bizonyos esetekben meghatározott átlag sebességgel – kell végigérni a pályán. Namármost a végén nem az nyert, aki a legjobb átlagot tudta, hanem, aki a leggyorsabb volt. (Bár egészen őszintén nem egyértelmű, hogy mi alapján és miért, de ezt a részét elengedtem a dolognak, hiszen nem nyerni mentem oda, hanem azért, hogy jól érezzem magam.)

Az utam békésen zajlott az M3-as autópályán, kétszer megálltam ellenőrizni a kötéseket, Hatvan környékén csatlakozott hozzám Édesapám is, a tervezetthez képest bőven tartottam a 2 óra késést. A Kékesre felfelé a “Bálna szeme kicsit bebőrzött” – azért a közel 4 tonna össztömeg annyira nem esett jól a 231 lóerőnek hegyre fel. Az érkezés kissé káosz volt – még sosem jártam ilyen versenyen – bizonyára akik rendszeresen járnak, már maguktól tudták, merre kell menni, hol lesz a szervizpark, illetve, ha nem ott, akkor hol tudunk lepakolni, felkészülni. Mivel nagyjából mi voltunk az utolsó érkezők, a fenti szervizpark már rogyásig tele volt, ezért egy második helyszín után – ahol is jelezték az idő közben megkerült szervezők, hogy az lesz a cél depo – egy harmadik, szerencsénkre aszfaltos helyen sikerült lepakolnunk és sátrat vernünk. Utóbbit legnagyobb szerencsénkre, hiszen abban a pillanatban, ahogy elkészültünk, az egy órányi csendet megszakítva ismét leszakadt az ég.

Gyors eligazítás és rövid várakozás után következett a “pályabejárás”, amikor is felvezető autó segítségével – még éppen világosban – lementünk a rajthoz, ami a Veronika rétnél volt. Lentről nézve itt volt egy pályazár és egy rendőri biztosítás, tehát ettől feljebb csak a versenyzők és a hozzájuk tartozó járművek jöhettek. Innen volt egy “kör” felfelé, hogy kipróbáljuk, megnézzük a pályát, majd ahogy a mezőny végighaladt, már “élesben”, mért idővel mehettünk újra. Minden alkalommal motoros felvezető hozta le a fenti depoból a komplett mezőnyt, lassan, szinte lépésben a lenti rajtig, majd sorrendben rajtoltattak.

Elsőként a motorosok rajtoltak. Szédületes, rommá reszelgetett, öreg, két ütemű gépektől az egészen komoly, veterán sportmotorokig, igen népes volt a motorosok mezőnye. Egész őszintén: minden tiszteletem annak, aki abban az esős, párás, nyirkos, hideg időben motorkerékpárral nekiállt ennek a versenynek. Az időjárással egyébként innentől szerencsénk volt, a verseny ideje alatt egy csepp eső sem volt már – elég volt előtte vagy ötször bőrig ázni. A motorosok után mi következtünk, a “nagy köbcentis” autókkal, majd egyre csökkenő hengerűrtartalommal, a mezőny végén a Marutik, Trabantok, Kispolskik.

Roppant népes mezőnyünk volt, a szokásos Zsiguli, Skoda duón kívül azért akadtak szép számmal 02-es BMW-k, VW Golfok, Opelok, Hondák és sok más is. Biztosan állíthatom, hogy a rajtnál lévő hangulatot még a video sem adja vissza pontosan. A túráztatott motorok hangja, a két üteműek által elégetett motorolaj illata, a zsongás, a félhomály egy motorizációért rajongó ember számára maga a Kánaán.

A 2,5 km-es pálya csak pár kanyarból állt. Világosban abszolút gyerekjátéknak tűnt a dolog – és bár a szervezők többször jelezték, hogy ne rajzoljuk össze a pályát, volt néhány autó, aki nem bírt a vérével és keresztbe autózta itt-ott az aszfaltot. Tény, a nedves felületen ehhez nem kellett sok erő és tudás sem – és inkább itt csapasson az ember, mint az utcán.

A rajtnál lévő hangulat egész jó kedvet és magabiztosságot kölcsönzött, a villogó vakuk, a sok kíváncsi ember, mind arra sarkalta az éppen elrajtoló autót, hogy megmutassa: ő itt tényleg nagyon tud. Lámpák, projektorok biztosították a rajtnál a fényt, elindulás után viszont meglepetés ért: az erdőben éjjel, borult ég esetén PISZOK SÖTÉT VAN!

Elindulni egy szépen kivilágított rajtból a kukk sötét erdőbe meglehetősen váratlan élmeny. Az ember szeme éppen kezd valamennyire hozzászokni a dupla reflektorok mellett IS SÖTÉT úthoz, majd az első kanyarban szembetalálkozni a Füredi Sport Video durván vakító reflektorával a következő sokk. Ez utóbbi minden kanyarban megismétlődött, úgyhogy nehéz volt eldönteni, hogy éppen a sötét miatt nem látok vagy a szemből vakító hatalmas reflektor miatt.

Természetesen érthető az is, hogy jó éjszakai felvételeket akartak csinálni, de lehet nem ez volt a legjobb módja a dolognak. Még így szét-szembe-lámpázva sem sok látszik a felvételekből és az én autómról sajnos egy snitt sem készült – mintha ott sem lettem volna (mondjuk ezen mostanában már meg sem lepődök).

Így sötétből-vakításba, kanyarból-kanyarba zuhanva zajlottak a futamok és mire felocsúdtam, már vége is volt a versenynek, pakoltuk fel a Porsche-t a trélerre, végignéztük a díjátadót és robogtunk haza. Természetesen idézőjelben robogtunk, hiszen itt már nem időre ment a szerelvény.

Valamikor talán hajnali 3 óra környékén álltam meg a ház előtt, gyors lepakolás után pedig másnap korán reggel indultam is a Porschgasm első, nagyobb rendezvényére, amit idén is megismétlünk majd, az Aeroparkban.

Egész úton velem tartott egy kis csiga, aki itthon a vonóhorog takaróról kezdett és néhány motorháztető kör után hazafelé a csillag mellől figyelte az utat, majd visszamászott a a tuja mellé, a fűbe az éjjel folyamán. Bátor kis fickó, komoly sztorikat nyomhatott le a haveroknak, miután hazaértünk.

A “hegyi felfutózós társaság” roppant kedves és segítőkész, tele van autóbolond emberekkel és Barátokkal. Ajánlom a verseny sorozatot mindenkinek, aki szívesen csapatna egy jót az autójával legyen az old- vagy youngtimer, mert viszonylag gazdaságosan, legális keretek között kipróbálhatja mit tud és remek Barátságokra is szert tehet autós, veterános körökben. A hangulat kiváló, az autók szépek, érdemes akár nézőként is ellátogatni a versenyekre.

A Videos beszámolót tekintsétek meg  a Youtube csatornánkon. Iratkozzatok fel és kövessetek minket!

Autóink tisztaságáról az Easy Wash Lurdy Ház csapata gondoskodott, partnerünk a Topmotorolaj.hu csapata, akik a Millers Oils kínálatából minden járműhöz tökéletes kenőanyagokat, üzemanyag-adalékokat tudnak ajánlani. Szintén támogat minket az AlpaGloves, kiváló autós kesztyűkkel. Kezdetek óta partnerünk a Matricakell.hu weboldalán remek matricákat, lámpafóliákat, dekorokat rendelhettek.

2024.01.08.

Zolo