A félbemaradt verseny
A rendezvényszezon miatt kicsit lelassult a média megjelenésünk és a videok és tesztek feltöltése is kicsit a háttérbe szorult. Így fordult elő, hogy kissé “beragadt” az anyagunk erről a versenyről. A 2022-es évben is részt vettünk a Hungaria Classic versenyén. Ahogy a korábbi alkalmakkor, ez a verseny egy több részből álló sorozat, az Oldtimer Szuperkupa egyik része. Korábbi évben is volt szerencsénk elindulni ezen a versenyen – kicsivel sikeresebb kimenettel – hiszen akkor célba is értünk.
Annak rendje-s-módja szerint a rajtnál körbe jártuk a mezőnyt, roppan illusztris gépparkkal volt dolgunk ismét, a 356-os Porschétől egészen a Lamborghini Diablon és a Pagoda Mercedesen keresztül a BMW E30 Cabrioig igen széles gépparkkal találkoztunk ismét. A 944-es Porsche egészen szépen indult és a mezőny közepe felé helyezkedett el a nap folyamán. Idén 10 éve nyüstölöm a masinát, írott tesztet ITT találtok róla, rövidesen egy videos tesztelés és bemutató is felkerül a Youtube csatornánkra.
Móron gyülekeztünk és rajtoltunk el, majd egy Etyeki kitérő, rövid csiki-csuki, majd egy gyors kastélylátogatás után Péliföldszentkereszt volt a következő állomásunk – itt a korábbi évben is jártunk.
Itt eltöltöttünk egy kis időt, majd Bicske irányába haladt tovább a csapat, ahol a WhiteSkiff Classics udvarán haladtunk keresztül.







