Az év fővárosi versenye
Szokás szerint neveztünk a BPCGP versenyén, de ezúttal megörökítettük az eseményt, egy roadmovie formájában. Roppant meleg, nyári napot fogtunk ki, de a technika is és mi is álltuk a sarat.
Kiadós reggeli és a budaörsi rajt után tettünk néhány kört a budai oldalon, a Budafoki kastély érintésével, majd szokás szerint a Budai Vár és a Zwack udvara következett. Szerencsénk volt ezúttal is a Groupama Arénához, de most a múzeumot is végigjárhattuk és a csodás gyepszőnyeggel is közvetlen kapcsolatot építettünk ki. (A középső képet Bán András készítette)
Gyors ebéd Dunakeszin és a délutánt az észak-pesti agglomerációban töltöttük és tettünk néhány sportos kört a Hungaroringen is. Sorra végigküzdöttük magunkat az összes 1/100-as időmérőn, remek hangulatban telt a verseny és jókat vigyorogtunk, az utolsó előtti visszafordítóban még egy kicsit sikerült rajzolni is a legnagyobb hazai versenypályán.






