Luigi kedvence
Gondolom mindenki emlékszik a szorgalmas kis vízvezeték szerelőre, Luigira, (Super) Mario barátjára. Szimpatikus, szorgalmas kis bajszos emberke. Egészen biztos, hogy remekül elkavirnyálna Róma zeg-zugos, szűk kis utcáin egy ilyen járgánnyal. Oké, nem pont ezzel a platós változattal, mert ez inkább egy tüzép profiljába illene, de egy dobozos vagy ponyvás változat már tökéletes lenne neki is. Értelemszerűen nem egy pickupról van szó, itt nem egy ISUZU, SsangYong, Navarra vagy Hilux, esetleg Ford Ranger a partner, ez sokkal teherautósabb megoldás. Vezetési élményre és kényelemre inkább az Opel Vivaro és a Nissan eNV200 amikre emlékeztet.
Egyébként a klasszikus olasz sportautó építés módszereit követi az autó, keskeny, szűk, két üléses karosszéria, motor középen, érdekes a hangja – a Ferrari is megirigyelné a receptet. Éppen ezen tulajdonságokkal próbál a váltó egy piaci rést kiaknázni, hiszen a teherautó piacon nem sok vetélytársa akad. Nagyobb – egészen szinte bármekkora méretig – járművek bőven vannak, de például a Multicar 2005-ös bezárása után az olcsóbb, kicsi méretű haszonjárművek piaca szinte eltörpült. Pedig igény volna rá, hiszen itthon is rengeteg helyen használnak kicsi, keskeny platós járműveket a hely adottságai vagy az szükségletek miatt. Ezt a piaci rést célozta meg az olasz cég, az immár 4 kerekű járművel. A korábbi 3 kerekű, motorkerékpár alapú kis masinák bár igen sikeresek voltak sok országban, de mégsem tudták őket igazán komolyan venni. Nos, itt a Porter. Négy kerék, különböző plató vagy igény esetén üres, alvázas változatban, amihez több hazai gyártó is remek felépítményeket kínál. A platós változat kapásból több méretben, mi több, akár billenő platóval is rendelhető.
A motor kapásból két üzemben is rendelhető, létezik belőle sima, EURO6D benzines, illetve benzin+LPG változat is. Sajnos a hazai rendelkezések egy remek, “büntetőadóval” pár éve igyekeztek tönkre tenni itthon az LPG-s piacot, de még mindig egy kicsivel olcsóbban – és jelentősen környezet barátabban lehet LPG-vel autózni. Nincs szignifikáns különbség a benzines vagy az LPG-s használat között, 4 lóerő/Nm különbséget senki sem fog megérezni, ha egyik üzemmódból a másikba vált – akár menet közben. Nevesítve 6000/perc fordulaton ad le az autó 106 – LPG üzemben 102 – lóerőt, illetve hasonló módon 4500/perc fordulaton 136 illetve 132 Nm-t. Egészen jó adatok ezek egy soros, négy hengeres, közvetlen befecskendezéses, változó szelepvezérléses, másfél literes, szívó motortól. Az elhelyezése kisteherautóknál megszokott módon az első ülések alatt van. Felülről kicsit nehézkes a hozzáférés, de lentről, aknából tökéletesen karbantartható, szerelhető. A “motorháztető” alatt a szükséges folyadékszinteket lehet ellenőrizni, de felesleges dolgok nincsenek, hiszen szervó kormányt sem szereltek az autóba – enélkül is könnyen mozog a kormány, megfelelő az erőkar. Értelemszerűen nem száguldozásra, hanem munkára tervezték az aggregátot, az 5 fokozatú, manuális váltó üresen igen hamar leforogja a rövid kis fokozatokat és pillanatok alatt a 120 km/h-s végsebességnél találjuk magunkat. Nem, a Porter nem autópálya vadász, viszont még megrakott platóval is igen fürgén és dinamikusan mozog – tökéletesen megfelel annak, amire kitalálták. Igen kulturált járású motor – teherautóságához képest – mindkét üzemmódban jól és stabilan működik.
A plató igen jó alkotás, létravázas alappal, alumínium oldalfalakkal és lemez aljzattal. Kicsinek tűnik az egész, de valójában nem az, hiszen – ez esetben – 170 cm széles és közel 3 méter hosszú. Több, különböző méretben is rendelhető, a billenő változat pedig külön jó ötlet. Létezik dupla kerekes változat is, ott a terhelési lehetőség is magasabb. Az általunk kipróbált darab 1300 kg önsúllyal és 2400 kg összsúllyal rendelkezett – ebbe ugye belekalkulálandó az adott esetben két fő utas is, tehát két egészséges férfi emberrel együtt is 8-900 kg raksúlyra képes az autó. A plató billentése hátrafelé lehetséges, egy mokány, hidraulikus munkahenger végzi és biztonsági pálcával kitámasztható. A plató minden oldala nyitható, jól pakolható. A nagyobb platóval rendelkező változatokra 4 raklap is ráfér.
Az autó hátsó kerék meghajtásos, korrekt kardán megy hátrafelé, felemelt platónál remekül szemrevételezhető, hozzáférhető. Komoly kipörgés gátló rendszer van a jármű alatt, még kikapcsolt esetben sem inaktiválódik teljesen, elveszi a melósok kedvét az üresen könnyű fenekű autóval való hülyéskedéstől.
Az autón teherautó gumik vannak, C-s besorolással, 185/75 R14 méretben, viszonylag olcsón beszerezhető méret, értelemszerűen munkás autóra való, a keményebb oldalfal miatt a menetkomfort egyáltalán nem szempont. Ennek ellenére a menetkomfort egész jó, rakott platóval pedig kifejezetten kisimul minden, megszűnik minden korábbi pattogás.
Az utastér roppant szűknek tűnik kívülről, beülve viszont meglepően sok hely van két fő részére. Magasan ülünk – alattunk a motor – hatalmas napellenzők vannak, szinte mellkas középig lehajtogatható. Ketten kényelmesen elférünk, szétvetett lábakkal, szinte terpeszkedhetünk, a fejtér is bőségesen megfelelő, bár kissé furcsa, hogy szemmagasság alatt van a szélvédő felső széle. Ezáltal az ember azon kapja magát, hogy folyamatosan lejjebb és lejjebb hajtja a fejét és a hátát – az útra koncentráltak a tervezők, nem az idétlen helyeken lévő táblákra és közlekedési lámpákra. Ezt leszámítva a kabinból remek a kilátás, minimális holtterekkel rendelkezik. A kabin teteje kárpitozott, ezáltal nem visszhangzik a doboz forma miatt. Az ülések hátratolhatósága kissé korlátozott a kabin mérete miatt, de 2 méteres magasságig egészen jól beállítható. A kormány kissé teherautósan, kb. 45°-ban áll, körülötte jól elérhető helyeken a kapcsolók, illetve a plató működtetéséhez tartozó gomb. Három felszereltségi szinttel elérhető az autó, START, PLUS és TOP szintek vannak. A TOP felszereltségi szintnél egészen sok extránk van, elektromos ablakok és tükrök, központi zár – aminek aktiválására behajtja a visszapillantó tükröket a kis apróság. Fontos extra a klíma, hiszen eleve a motoron ülünk, ami minden hőszigetelés ellenére folyamatosan fűti a kabint – a termodinamikát nem tudjuk becsapni, a meleg felfelé száll – cserébe gondolom nyáron hamar bemelegszik a kabin és kiváló a fűtés. Továbbá ABS, két légzsák, de még napszemüveg tartó is akad. A rádió bluetoothos, az USB-n kívül a telefonról is képes zenélni és telefonálni is tudunk a járművön keresztül. Méretéhez képest azt mondhatni, elég jól felszerelt és komfortos a kabin.
Fontos egy ehhez hasonló munkagépnél, hogy további összegért külön kihajtás is rendelhető a járműhöz, ezzel szinte bármit meg tudunk hajtani, ami csak eszünkbe jut.
A tesztelés alatt a jármű fogyasztása 10 liter környékén alakult benzinből is és gázból is – bizonyára komolyabb terhelés hatására ez az érték több lesz. A jármű ára 6 600 000 Ft-tól 9 650 000 Ft-ig változik, felszereltség, felépítmény, illetve a gáz tartály méretétől függően. Az általunk kipróbált szimpla kerekes, nagyobb, billenő platós, nagyobb LPG tartályos, TOP felszereltségű példány ára 9 150 000 Ft. Ezek természetesen ÁFA-s árak, hiszen egy ilyen munkagép remekül leírható, leköltségelhető. Mindenképpen érdemes a kereskedőknél körülnézni, mert gyakoriak az akciók és igen jó árakon hozzá lehet jutni néha egy ilyen járműhöz.
Munkaeszköznek, “célszerszámnak” tökéletes, méretéhez képest kiválóan kihasználható a jármű, fatelepekre, tüzépeknek, olyan vállalkozásoknak, amiknek praktikusabb a keskenyebb jármű tökéletes megoldás lehet.
Köszönjük a Piaggio hazai forgalmazójának a lehetőséget, hogy kipróbálhattuk a járművet, illetve jármű tisztaságáért az Easy Wash Lurdy ház csapatának.
Szokás szerint mellékeltük a részletes műszaki adatokat, a többit pedig tekintsétek meg a Youtube csatornánkon. Iratkozzatok fel és kövessetek minket!
2023.02.27.
/Zolo/
Műszaki adatok | |
Motor | 1498 cm3, 4 hengeres, szívó, benzinmotor vagy kettős üzemű, LPG-vel |
Teljesítmény | 106 lóerő (78 kW) @6000/perc illetve LPG üzemmódban 102 lóerő (75 kW) @6000/perc |
Nyomaték | 136 Nm @4500/perc illetve LPG üzemmódban 132 @4500/perc |
Váltó | 5 sebességes, kézi |
Gyorsulás (0-100 km/h) | nincs adat |
Végsebesség | 120 km/h |
Saját tömeg | 1300 kg |
Csomagtér | nincs |
Fogyasztás | kb 10 l/100 km mindkét üzemmód |
Tesztautó ára | 9 150 000 Ft |
Alapára | 6 600 000 Ft |