Második felvonás
Elsőként próbálhattuk ki a 2019-es bemutatása óta szegmensének piacvezető autójának új változatát, a Ford Kuga Plug-in verzióját itthon – 31 km volt az autóban, amikor megkaptam. “Solar Silver” színben érkezett hozzánk az autó – a kissé szürkés, kissé kékes, kissé ezüstös, metál fényezés valóban híven tükrözi elnevezését. Igaz, ez még nyár közepén volt – amikor a videot publikáltuk – és gőzerővel igyekszünk ledolgozni nyári rendezvények miatti lemaradásunk, pedig már nyakunkon a következő szezon. A 2024-es FordMajális után röviddel kaptuk meg az autót tesztelésre – már akkor kissé feltorlódtak a járművek, hiszem párhuzamosan volt nálunk a V6-os Ford Ranger és a Ford Kuga, két ekkora falat pedig nem kevés munkát ad.
Szinte napra pontosan 4 éve volt szerencsénk a Ford Kuga első Plug-in változatához, amely akkor kissé csalódás volt, hiszen a jármű lényege – a tölthetőség – egy visszahíváshoz kapcsolódó műszaki hiba okán nem volt lehetséges. Természetesen ez a gond hamar orvoslásra került és az elmúlt 4 év leforgása alatt már a második “kiadás” lát napvilágot a Ford tölthető, hibrid SUV-jából.
Messze több ez, mint szimpla facelift, bár az autó alapvető gömbölyded formája nem változott, de az eleje teljesen megváltozott, új fényszórók, ködlámpák, divatos, kartervédő szerű műanyag betét, LED-es fényszórók és a motorháztető nyílásánál egy gusztusos kis LED helyzetjelző csík is végig húzódik. Erősek, remek vetítési képet adnak a fényszórók, látszik, hogy most is mindent beleadott a kék-oválos gyár.
Az autó hátsó része is új lett a lámpatestek tökéletes harmóniát képeznek a fekvő tojásdad formával. Az alul kissé kinyúló lökhárító emlékeztet a ’80-as évekbeli USA szabványokra, de jobban megfigyelve már a korábbi modellen is megtalálható volt.
A két kipufogó valóban fém és valóban kipufogó – ez manapság egyre ritkább, sok gyártó csak műanyag dekor elemeket helyez hátra és az autó valahol távolabb, alul kipufog.
Az autó oldalán szignifikáns design-elem az ajtók alján lévő küszöb-szerű díszítő burkolat, amely tovább fokozza a sportos formavilágot – bár valójában a küszöbbel párhuzamosan fut, mégis látványos dekorációs elem, az ajtók kinyíló alján. Ehhez a 19″-os, 225/55-ös gumikkal felszerelt felnik is, tökéletesen illeszkednek a Kuga formavilágához. A tetőn lévő sínek is szerves részét képezik a sziluettnek, valós és hiteles lesz ezáltal is a “szabadidőjárműság”.
Bár sajnos a Plug-in modell első kerékhajtásos, de a tölthető-hibrid hajtáslánc kipróbáláshoz tökéletes alany volt. Az elődtől örökölt, Toyota eredetű, átdolgozott rendszer alapját a 2,5 benzines motor adja, társítva a 14,4 kW villanymotorral – ez a hibrid megoldás, amin felül az elektromos rendszer külső hálózatról is feltölthető – tehát plug-in.
Az egészet ECVT váltó fésüli rezzenéstelenül működő egyveleggé. Az összesen 243 lóerős aggregát, roppant dinamikus és csöndes, a villanymotor hatótávja önmagában is elfogadható – bár szerintem egy hangyányit lehetett volna nagyobb az akkumulátor, de a plugineknél ez mindig sarkos kérdés, hiszen “sosem lehet elég nagy” az elektromos hatótáv. A dolog eloszlása úgy alakul, hogy a benzin motor 152 lóerőt (5500-as fordulatszámon), az elektromos pedig 131 lóerőt tud, e-mellé 200/230 Nm nyomaték társul. A korábbi modell ugye 225 lóerőt és 200 Nm-t tudott – érzékelhető a változás minden téren. Elsőre az ember rögtön a konkurens Toyota RAV4 PHEV változatát hozná konkurensnek, de ott nagyobb akkumulátort használtak, tehát kissé fals irányba vezetne az összehasonlítás.
A hajtáslánc – hála a villanymotor szinte azonnali nyomatékának – 7,3 másodperces 0-100 km/h gyorsulásra képes és 200 km/h végsebességre, ami az 1844 kg-os autótól egészen kellemes teljesítmény.
A hatalmasra táruló ajtó elektromosan nyílik, akár az utastérből, távirányítóval, láblendítéssel vagy a hátsó kilincsen lévő mikrókapcsoló segítségével. A csomagtér mérete sokféleképpen lakul: alapvetően a Kuga csomagtere 645 liter, ez a Plug-in változat esetében 411 literre módosul (az hibrid akkumulátoroknak köszönhetően), de a pótkerék elhagyásával és defektjavító szett használatával ez 581 literre nő.
Az akár az utastérből, akár a csomagtérből egy mozdulattal – egy rugós mechanika segítségével – ledöntött hátsó ülésekkel, tetőig megpakolva 1480 liternyi holmit tudunk elszállítani vele. Közel síkot képeznek a ledöntött hátsó ülések, tehát igény esetén itt két fő egy matracon simán el is alszik.
Alapvetően a pótkerék híve vagyok – itt is inkább javasolnám a megrendelését, a csomagtér-kapacitás csökkenése mellett is. Az autóhoz jár a két töltő kábel – nagyfesz. és 230V – amihez egy formás kis fekete, tépőzáras táskát is mellékelnek – ízlésesebb így, mint csak úgy bedobálva.
Az autó kivételes és külön rendelt extra felszerelése volt, az elektromosan működtethető vonóhorog. A csomagtér bal oldalában lévő gomb kétszeri megnyomásával teljesen aktiválódik és érintés nélkül – nem kell összekoszolnunk magunkat – üzemképessé válik és másfél tonna vontatására képes. Egy dupla gombnyomásra teljesen eltűnik a vonóhorog, nincs vele más dolgunk, ha nem használjuk. Ára 450 000 Ft.
A hátsó ülésekre való beszállásnál már az elején feltűnik a nyitásra előugró ajtó-védő-gumi élvédő, amivel már korábban is volt dolgunk, a Ford Focus ST diesel változatánál. Egyszerű, mechanikus holmi, műanyag és rugó elegye, amely kinyitáskor megvédi az ajtó élét a másik autóra való rányitástól – zseniális találmány.
A tetővonallal itt is kicsit csalnak – mint manapság minden autónál – de az ajtó nyílás széles és nagy. Helyet foglalva sok állítási lehetőségünk van, a háttámla is több helyzetben rögzíthető a szinte függőlegestől a szinte fekvő pozícióig, de az egész ülést is előre-hátra lehet csúsztatni 40/60%-os arányban. Emellett jutott hátra is 3 fokozatban kapcsolható ülésfűtés is sőt, valójában innen gyönyörködhetünk igazán az eltakarható panorámatető kilátásában is.
Széles az ülés, minden beállítással bőséges a láb- és a fejtér is, középen kihajtható könyöklő, két pohártartóval, de felhajtása esetén akár 3 fő is kényelmesen utazhat itt. A szinte végtelen variációjú állítási lehetőséggel különböző utasszám és különböző poggyászmennyiség együttesen, ügyesen kombinálva elhelyezhető.
A panoráma tető általam nagyon kedvelt extra, a Ford Kugán pedig mindent tud – igen nagyra nyitható – tehát nem csak egy átlátható dísz – buktatható és elektromosan árnyékolható is, továbbá az elektromos ablakokkal együtt a központi-zárra is rákötötték. Szerintem – az autó értékének tekintetében – megéri az 515 000 Ft-os felárat.
Az első üléseken ízléses, hímzett A betű található – utalva az Active felszereltségre. A félbőr (oké, műbőr és alcantara, de manapság szinte minden az) kihúzható combtámaszos, sportos ülések oldaltartása remek, igen kényelmesek és villanymotorokkal jól beállíthatóak, memóriába elmenthető beállításokkal.
Külön plusz pont, hogy a fejtámlák nem csak magasságukban, de dőlésszögben is több állásban állíthatóak. A műszerfalon és az utastérben puha és kellemes tapintású anyagok vesznek körül mindenütt, igen jó a minőségérzet az autóban, egy pillanatra sincs műanyag élménye az embernek sehol.
Rengeteg rakodóhely – rekesz – jutott mindenhová, bárminek azonnal megtalálhatjuk a megfelelő méretű helyet. USB csatlakozók, szivargyújtó, csatlakozásmentes telefontöltő könnyítik az életünket a középkonzolon, a hatalmas, érintőképernyőn pedig minden megtalálható, ami a szórakoztatással vagy a klimatizálással kapcsolatos.
A jobb combunknál megtalálható ECVT váltó kezelőgombjához – nevezzük inkább irányváltónak – már a Ford Focusban volt szerencsénk 5 évvel ezelőtt. Az akkor még szokatlan megoldást mostanra egyre több gyártó hasonló módon alkalmazza – már nem volt meglepő nekünk sem. Mostanra kiforrott megoldás, pillanatok alatt kapcsol és jó a visszajelzése is. A kormányon rengeteg gomb található, innen tudjuk irányítani a szórakoztató elektronikát, az adaptív tempomatot, a telefont illetve a műszeregység személyre szabását.
Gombnyomásra, néma csendben indulunk. A HUD (Head Up Display – kb. szélvédőre vetítő információs rendszer) roppant informatív és megfelelően beállítható, a szükséges adatok szolgáltatására. A kormány mögötti műszeregység is igen látványos.
A közpépkonzol tetején lévő hatalmas, 13,2″-os kijelző is jól tájékoztat minden szükséges dologról, a térképet a beállítások nagy részén feltüntetni – különböző méretben. A legmodernebb SYNC 4 rendszer, a Bang&Olufsen Play, 10 hangszórósával párosítva igen szépen szól és remekül működik. Az equalizert érdekes módon alkalmazták, nem simán működik, mint korábban, hanem egy BeoSonic nevű funkció által 4 üzemmód körül, színhatással ötvözve, hangulathoz állíthatjuk a megfelelő szólamokat. Kellemes, öblös mély és jól élhető magas hangokat ad a HiFi rendszer. A nyitott panoráma tető huzatmentes, de kellemesen biztosítja a jármű szellőzését – komolyabb kánikulán kívül nem igényli a klíma használatot.
Ez utóbbi már csak azért is kérdéses, mert a jármű elektromos hatótávjának szempontjából fontos lehet. Egy ilyen Plug-in hibridnél pedig ez a szűk keresztmetszet. Az eladó ex-céges Amperám (teszt rövidesen!) okán igen gyakorlott vagyok az utolsó milliméterek kiautózásában IS. Ennek okán úgy vélem, hogy a legtöbb, amit ebből az autóból kihozható az a 75 km elektromos hatótáv volt – kellemes, huszonpárfokos éjszaka, zöldhullámokon, Budapesten, klíma nélkül. A 42°C-os, rendezvényre tartó, megpakolt, klímázós, de azért óvatoskodós 55 km pedig a legkevesebb. A WLTP szerinti hatótáv 69 km, ami ideális körülmények között valóban hozható – mindenki eldönti, hogy neki sok-kevés-éppen elegendő.
Ami meglepő volt számomra, hogy NEM sikerült az autóval úgy autózni, hogy néha ne kapcsolgassa be a benzin motort – és ezen bekapcsolásoknak nem tudtam rájönni az okára, de feltehetőleg valami elektronika bizonyos dolgok függvényében elindítja a benzin motort. Többnyire csak a fogyasztás kijelzőn vettem ezt észre, a motort járni sosem hallottam elektromos üzemmódban – nem tűnt fel sem zaj, sem vibráció. Ez általánosan elmondható az autóról, hogy még benzines üzemmódban is roppant diszkréten üzemel. A benzines fogyasztás pedig a fentiek függvényében relatív. Amennyiben valaki hatótávon belül használja, úgy 1 liter / 100 km alatti fogyasztással lehet számolni, innentől pedig felfelé bármennyi – hiszen nagy autóról van szó, ami ráadásul másfél tonnát vontathat is, tehát egy megpakolt lakókocsival, utánfutóval, telerakott/ült autóval szerintem simán belenyalhat a 7-8 liter körüli benzin mennyiségbe 100 km-es távra számolva. Az autót jómagam nagyrészt elektromosan használtam, hatótávon belül, így 1,2 l/100km lett a teszthét átlag fogyasztása. A leírtak talán lehetnek a két sarkpontja egy ilyen autó fogyasztásának, viszont, ha azt vesszük, hogy havi 2000 km-t elmehet az ember másfél BKV bérlet árából, hogyha otthon töltögeti (napelemről még sokkal kevesebből is) az autót, azért az elég hízelgő ajánlat.
A töltési idő 5-6 óra között van otthon, konnektorról, de fizetős töltőn ennek töredéke is lehet. Sajnos a 2024. őszi jogszabály változtatások miatt ezekről az autókról is lekerül 2027-ig a zöld rendszám – aki ügyes volt, még nyár végén vásárolt/vizsgáztatott – hiszen eltörölték a kedvezményeket a Plug-in hibridekre.
A további szűk keresztmetszet a hazai piacon az autó ára, ami a Kuga esetében esetében 13 610 000 Ft-ról indul, az 1,5-ös EcoBoost esetében. A tesztelt modell pedig, a panorámatetővel, vonóhoroggal, téli és technológiai csomaggal, 19″-os felnivel, fényezéssel és Active felszereléssel együtt pedig 22 650 000 Ft.
Szokás szerint mellékeltük a részletes műszaki adatokat, a többit pedig tekintsétek meg a Youtube csatornánkon. Iratkozzatok fel és kövessetek minket!
Köszönjük a tesztautót a Ford Magyarországnak. A tesztautóink tisztaságáról most is az Easy Wash Lurdy csapata gondoskodott.
2024.11.17.
/Zolo/
Műszaki adatok | |
Motor | 2488 cm3, 4 hengeres benzines, Miller-ciklusos PHEV |
Teljesítmény | 243 LE (179 KW) ebből a benzin motor 5500-as fordulaton 152 lóerőt, az elektromos 131 lóerőt teljesít |
Nyomaték | 200 Nm a benzin motortól 4400-as fordulaton, a villanymotor 230 Nm |
Váltó | ECVT, fokozatmentes automata |
Gyorsulás (0-100 km/h) | 7,3 másodperc |
Végsebesség | 200 km/h |
Fogyasztás, mért átlag | 1,2 l/100km |
Saját tömeg | 1844kg |
Csomagtér | 581-1480 liter |
Alapár (1,5 EcoBoost) | 13 610 000 Ft |
Tesztautó ára | 22 650 000 Ft |