Ez volna a vég vagy valami új kezdete?
Pont ahogyan korábban is, a V6-os dízel változat esetében, most is a Petrányi Autó jóvoltából érkezett hozzánk az autó, amit egy gyors nyúzópróbának vetettünk alá, ezúttal egy kis terepen. A dízel változat előtt is volt szerencsénk Rangerhez, kipróbáltunk belőle pár éve egy Raptor változatot is, sőt a régebbi 3,2-essel is volt szerencsénk autózni.
Túl sokat a külsőről és a belsőről nem írok most, mert korábban már mindet kielemeztük részletesen, nagy változás pedig nincs ezeken a területeken. Vagány maszkulin, “Amerikás” front, öt személyes kabin, plató. Tény, ez utóbbi egy kicsit kisebb – illetve nem is kisebb, hanem alacsonyabb – mivel alatta kapott helyet a méretes hibrid akku – a plató alján egy kb 10 centis kiemelkedés látható, ami a plató teljes alját eltelíti.
A 11,8 kWh (bruttó 16,5 kWh) kapacitású lítiumionos rendszer tartósságra és könnyű javításra tervezett, ennek okán villám töltési lehetőség sincs és csak 3,7 kW a maximális töltési teljesítménye.
Ránézésre semmit nem veszünk észre az autón – a plug-in-ekre már nem jár zöld rendszám – legfeljebb a bal hátsó oldalon az extra ajtócskát, ahol tölteni lehet. A töltési idő otthon, konnektorról töltve 4 óra körül van – wallboxról vagy oszlopról töltve ennek csak nagyjából a fele.
A motortérben a sima, négy hengeres 2,3-as turbós benzines aggregát található. Ez a motor volt korábban a Ford Focus RS változatában és a négy hengeres Ford Mustangban is. Sajnos egyiket sem volt szerencsénk kipróbálni, hiszen Focusból az ST modell volt a legerősebb, ami nálunk járt, Mustang pedig csak V8-as járt itt – tény, abból elég sok változat. A turbós benzines mellé társul a villanymotor, amihez a fentebb említett akkumulátor is tartozik. A PHEV verzió megszületését nem feltétlen a közönség igénye, inkább a szigorú károsanyag kibocsátási normák indokolták – sok olyan autót kell eladni, aminek “papíron” nagyon alacsony a fogyasztása és a kibocsátása, hogy egy gyártó eladhasson néhány olyat, aminek nem az. Szerencsés, hogy ilyenkor a rendszer összteljesítményét nézzük, ami a villanymotornak köszönhetően igen jó, mert 281 lóerő és 697 Nm. Papírforma szerint erősebb, mint a dízel, de gyakorlatban ez annyira nem érvényesül, hiszen maga a benzines motor “csak” 190 lovat hajt. A nyomaték-tenger a villanymotorból érkezik és már szinte alapjáraton rendelkezésre áll és kiválóan húz a masina. Értelemszerűen, elektromos üzemmódban néma, de még benzines hajtással is kifejezetten csendes a jármű.
A fogyasztás nagyon vegyesen alakul egy ilyen járműnél, hiszen nagyban függ az egyszerre megtett távolságoktól. Kizárólag elektromos üzemmódban a WLTP hatótáv 43 km, amit jó időben egészen biztos, hogy tud, hiszen mi hidegben 37-42 km-t autóztunk ki belőle, minimális fűtéssel, normális használat mellett. Szerintem 20-25 °C környékén, klíma nélkül, elvitorlázgatnék vele simán 50 km körül is. Persze elektromos autós szemmel nézve ez vajmi kevés – sőt, plugines szemmel nézve is, hiszen az Amperám (ami már tizenéves konstrukció) is tudott 90-100 km hatótávot – viszont vegyük figyelembe, hogy itt több, mint 2,5 tonnát cipelünk magunkkal, már üres állapotban is, tehát teljesen megfelelő az adott kilométer.
Érdekesség, hogy bár ugyanazok a 18 “-os felnik vannak az autón, de fél zoll-al szélesebbek – feltehetőleg a tömegnövekedés vagy a súlypont eloszlás okán, így stabilabb az autó. Mivel az akkuval hátra is tömeg került, így üres platóval is egy fokkal stabilabb és jobb a súlyelosztás – nem, mintha a dízel változatnak bármi gondja lett volna vele.
A pickupság ellenére továbbra is roppant személyautós az üléspozíció, tökéletes az ergonómia, véletlenül sincs olyan érzésünk, hogy egy teherautóban ülünk – pláne, hogy jóval alacsonyabb a zajszint, mint egy dízel Ranger esetében.
Kicsit kipróbáltuk az autót terep körülmények között is, hiszen ez a múltkor elmaradt, de tökéletesen szuperált minden körülmény között. Szépen boldogult a futóhomokban is, de a siratóra is kellemese felvitt, pedig nem bütykös terepgumihoz volt szerencsénk, csak sima téligumihoz. Tény, a komolyabb havas/terepes móka megvolt egy évvel korábban a Ford Bronco társaságában. Rengeteg üzemmód van és az összkerékhajtás is remekül helyzetre hangolható, egyáltalán nem ijedt meg a masina, amikor elhagytuk vele az aszfaltot sőt, kifejezetten otthon érezte magát a dzsuvás környezetben.
Az autó fogyasztása, lemerült akkuval, tehát csak hibrid üzemmódban használva autópályán 10-10,2 l/100 km, városban, dugóban ücsörögve szintén 10 liter körüli, városon kívül 70-90 km/h között viszont csak 6-7 l/100 km. A teljes tesztelés alatti átlagfogyasztásunk, a közel 600 km-re 6,5 l/100 km lett, ami egy ekkora, ilyen teljesítményű járműtől szerintem nagyon jó. Hogyha valaki csak rövidebb utakra használja és közbe fel tudja tölteni rendszeresen a plug-in rendszer akkuját, akkor ennek a fogyasztásnak töredékével lehet közlekedni.
Mivel a technológia haladását ebbe az irányba kényszerítik jelenleg, így érdemes elfogadnunk, hogy egyre nagyobb teret hódítanak az elektromos, plug-in és hibrid járművek a teherszállításban is. Ennek függvényében a PHEV jármű alapára 16 300 000 Ft, de Wildtrak felszereltséggel 19 020 000 Ft +ÁFA azaz 25 146 000 Ft. Figyelembe véve, hogy a dízel változathoz képest, okosan használva, az üzemanyagon mennyit tudunk megspórolni, szerintem ez egy egészen jó ajánlatnak tűnhet.
Szokás szerint mellékeltük a részletes műszaki adatokat, a többit pedig tekintsétek meg a Youtube csatornánkon. Iratkozzatok fel és kövessetek minket!
https://www.youtube.com/watch?v=PLNa4OGlLlM&list=PLjSfq2NkIgTTSpFVy4SmSH9rOsJc7C0eT&index=8
Tesztautónkat Petrányi Autónak köszönjük, tisztaságáról többnyire az Easy Wash csapata gondoskodik, de most nem volt lehetőségem eljutni hozzájuk. Partnerünk a Topmotorolaj.hu csapata, akik a Millers Oils kínálatából minden járműhöz tökéletes kenőanyagokat, üzemanyag-adalékokat tudnak ajánlani. Szintén támogat minket az AlpaGloves, kiváló autós kesztyűkkel. Kezdetek óta partnerünk a Matricakell.hu weboldalán remek matricákat, lámpafóliákat, dekorokat rendelhettek, ha vezetnél egy ilyet, de még nincs hozzá jogsid, a Dead Pool Driving kiváló csapata segít megszerezni a jogosítványod!
2026.08.16.
/Zolo/
| Műszaki adatok | |
| Motor | 2261 cm3, 4 hengeres, turbós benzin + 75 kW villanymotor, 11,8 kWh akkuval |
| Teljesítmény | 281 lóerő (207kW) @4600/perc |
| Nyomaték | 697 Nm @2500/perc |
| Váltó | 10 sebességes automata |
| Gyorsulás (0-100 km/h) | 9,2 másodperc |
| Végsebesség | 180 km/h |
| Mért fogyasztás | 6,5 l/100km |
| Saját tömeg | 2560 kg |
| Alapára | 16 300 000 Ft |
| Tesztautó ára | (19 020 000 Ft +ÁFA) 25 146 000 Ft |



















