Kék Capribogyót a népnek!
Bőven túl a rendezvényszezonunk felén, a nyári kavalkád után tartunk egy kis szünetet és pihenünk, behozzuk kicsit elmaradásainkat tesztírás és video publikálás terén. Rövid pihenésünk után Szeptember 20-án folytatjuk eseményeink sorát az Őszi Autósmozival, amire mindenkit szeretettel látunk!
Ezt a kék Ford Caprit tavasszal kaptuk meg kipróbálásra a Petrányi Autó jóvoltából – korábban még nem volt dolgunk Caprival. Ahogy a Mustang E-Mach – az amerikai Ford Mustang elektromos változata – a névválasztás ez esetben is sokaknál megrökönyödő reakciót váltott ki. Nem újdonság a hasonló marketing húzás a kék-ovállal rendelkező márkától, hiszen korábban a Ford Puma is hasonló metamorfózison ment keresztül, mikor is vagány, 2 ajtós kis coupéból crossoverré avanzsált – igaz, közben felnőtt egy generáció. Természetesen itthon #mindeszarisztánban ez a fajta névválasztás minden esetben rosszallást váltott ki, hiszen ez sajnos hazai divat – a nép morog mindenre, amire lehet. Más kultúrákban viszont, amikor megérkezett az új Ford Capri, Herr. Hans, Kölnből, aki igazi lokálpatrióta – és ott áll egy eredeti, ’86-os, utolsó darabos V6-os klasszikus Capri a garázsban, hétvégi mókaautózásra – vidáman vásárolt egy extended range, összkerekes változatot, mert így már két Caprit tudhat magának, a napelemről tölti, tehát fillérekből autózik vele, és még télen is kiválóan felmegy vele a dombra, ahol lakik. Más kultúra, más világ.
Igaz, a névváltoztatás sok helyen okozott némi meglepődést és minden bizonnyal könnyebben emészthető lett volna a közönségnek, hogyha leporolják inkább a Taunus, a Granada, a Scorpio vagy ne adja ég a maga korábban roppant innovatívnak és úttörőnek számító Ford Sierra nevet. Jó eséllyel viszont a marketing osztály azt mondta: így több lesz az elérés, hiszen a negatív hozzászólások is klikkeket, név említést generálnak és ez alapján dolgozik az algoritmus – ugye.
A névválasztáson való elmerengés után – miközben a lényeget már részben lelőttem – elérünk a lényeghez: tesztautónk egy Ford Capri Extended Range, AWD változat. Igen, elektromos, igen, négy kerék meghajtású és igen, kék. Az autó több méretű akkupakkal, több erőben, kétféle hajtással elérhető, szintén bölcs licence alapon dolgozott a Ford, ahogy már tette korábban is néhányszor, ezúttal a VW ID.5 alapjaira dolgoztak. Korábban volt szerencsénk egy VW ID.3 kipróbálásához, kellemes, kényelmes jármű volt az is, nagyobb testvére, Fordosítva is remek élmény volt.
A design “nyomokban Ford Caprit tartalmaz” – ahogy egy cimborám mondta. Sokat segít a “Ford kék” szín (Blue My Mind néven) a helyzeten és valóban: a hátsó traktusnál, a C oszlopok ívénél tetten érhető a korábbi Capri, kicsit az első fényszórók is hajaznak az eredeti két karika lámpás modellre, ahogy a hátsó lámpáknak is megvan a klasszikus “heckblende” élménye – ami népszerű, gyári katalógusból is rendelhető “tuning” volt annak idején.
A két lámpa között a fronton hatalmas Ford embléma és CAPRI felirat díszeleg, de ezt leszámítva a forma teljesen homogén, a kiegészítők nélkül szinte bárminek eladható lenne – ez sajnos jelen korunk egyik “vívmánya”, eltűntek már a könnyen azonosítható Cápa BMW, Piskót Escort formák, alig néhány autó maradt, amit már sötétben is, messziről azonosítani lehet – ezek is inkább a prémium kategória apróbb szegmenseiben.
Az autó több teljesítményben elérhető, létezik belőle 170, 286, és 340 lóerős változat első és összkerék-meghajtással, standard és extended range akkupakkal. Az általunk kipróbált változat középen áll, 286 lóerővel, 545 Nm nyomatékkal és a nagyobb akkupakkal. Mivel nem plug-in-hibridről, hanem teljesen elektromos autóról van szó, itt már nem látjuk a motort, sem az akkupakkot – utóbbi a szendvics szerkezetes padlólemezben, előbbi egész mélyen, elrejtve található. Ezekkel a paraméterekkel 6,4 másodperc alatt gyorsíthatunk 100 km/h-ra és 180 km/h a végsebességünk.
Előlröl-hátra haladva, az autó elejében rengeteg, a szellőztető berendezéshez és hűtéshez tartozó alkatrészt találunk továbbá egy felnyitható, kis rekeszt, kerék fújó kompresszorral. Sok autónál ez az első “motortér” már apró csomagtartóvá (frunk) törpült vagy egészen eltűnt és minimális, gyűrődő zónává silányulva éli csökevényes kis életét.
Az autó hátulján ismét hatalmas C A P R I felirat díszeleg – így, óriási szóközökkel – és nagy betűkkel. A csík lámpákkal, a copuét formáló csapott, hátsó résszel és a hatalmas felirattal és a kék ovállal teljesen márka-azonos így, hátulról is. Az ajtó elektromosan, hatalmasra tárul, nagyon könnyűvé téve a SUV-os magasságokban lévő ki-berakodást és feltűnik a nagy, 567 literes csomagtartó. A hátsó ülések ledöntésével bővíthető az űrtartalom, bőven a duplájára, plafonig rakodva megkockáztatom, hogy közel 2 köbméternyi tároló helyünk van. Remek, kinyitható, felhajtható részek, kivehető rekeszek vannak, csomagrögzítő fülek és kicsi kapcsok. Dupla padlólemez, rengeteg tárolási lehetőség – ahogy az egy kiváló SUV esetében indokolt is. Ötletes a kalaptartó megoldása, bár név szerinti funkcióját már nem tudná ellátni, így nevezzük inkább csomagtér-takarónak.
Fontos információ, így a csomagtartónál járva, ahol a töltő kábelek tárolását végezzük, hogy sima, hálózati (otthoni konnektorba dugható) töltő kábel nem jár az autóhoz, csak az oszlopról való töltéshez adnak kábelt az alapcsomagba, az előbbit külön kell megrendelni. A hátsó ülés irányába előrehajtható rekeszen – ülés oldalon könyöklő – pedig hosszabb holmikat – sílécet, autós limbót, hosszabb, keskeny tárgyakat, amik már nem férnek be – lehet elhelyezni.
A hátsó ülésre bepattanva rengeteg hely fogad – ezt egy klasszikus Ford Capri esetében aligha mondhattuk volna el így, 40 évvel ezelőtt. A hátsó ajtó hatalmasra nyílik, könnyű a ki-beszállás. Az anyaghasználat egészen jó, a szövet ülések tapintása jó, a már említett könyöklőben dupla pohár tartó, LED-es világítás, saját fűtés konzol, ajtózseb, bár az ajtó kopogós műanyag burkolata kicsit lehangoló.
Az ülésen lévő combtámasz nem húzható ki, de kicsit kompenzálja az elégségesen hosszú ülőlapokat és még az ajtó csukódás is kellemes, kissé prémium érzetet kelt. Három remek fejtámlánk van, a sötét kárpit kicsit zsugorítja a teret, de még így is jó az élmény, a fej és lábtér pedig valóban bőséges.
Az első üléseknél szignifikánsan jobb a minőségérzet, bár itt is akad műanyag bőven, de az ajtó felső részén kellemes tapintású minden, az ajtón lévő és a középső könyöklő is kellemesen puha. A szinte minden irányba mozgatható, memóriás ülés elektromosan állítható, a deréktámasz is fel-le és ki-be működik.
Minden kulcsmentes sőt, az autó már magától érzékel mindent, nem kell START gombot nyomkodnunk, a kulcsot érzékelve nyit-zár, beindít-leállít. A sofőr ülés körüli ergonómia tökéletes, az irányválasztó kar működtetése hamar megszokható.
Ahogy az elektromos autók, a Capri is brillírozik utastéri tároló helyekben. A tágas ajtózseben mellett a középkonzol alatt – kissé elérhetetlen helyen – található egy nagy rekesz, de tágas a könyöklőben lévő tároló is és a középkonzol trükkös előretolásával alatta/mögötte további, méretes tárolóhelyek kerülnek elő. A kesztyűtartó is egészen élhető.
Az autó mozgása sportos, igyekszik méltó lenni a Capri névhez és a gyorsulási adat ezt megerősíti, de inkább SUV-os az egész, mint sportautós, hiszen a több, mint 2 tonnás tömeg minden erő ellenére nehézkessé teszi minden mozdulatát. Tény, hogy bármilyen sebességről reakcióidő nélkül, pillanatok alatt meglódul az autó és a gyorsulásának csak a végsebessége szab határt. Szűk keresztmetszet szokott lenni a hatótáv, de az extended range változatnál ez sem okoz problémát, hiszen akár több, mint 600 km megtételére is képes az autó egyetlen töltéssel. Idealizáltnak tűnik ez a szám, de a tavaszi, nem túl meleg időben, fűtéssel is kényelmesen tudott az autó városban 500 km fölött és autópályán pedig közel 400 km-t. Kicsit odafigyelve, jobb időben simán meglehet az a 600 km is, ezáltal pedig akár utazóautónak, akár taxinak is remek.
Természetesen ilyenkor töltésügyileg konnektorról töltve akár napok is eltelhetnek, de egyre több helyen elérhetőek villámtöltők, ahol röpke fél óra alatt már akár tizenpár százalékról is szignifikáns mennyiségű villámot nyomhatunk bele a járgányba. Aki pedig otthon benevez egy wallboxra, jelentősen gyorsabban tudja tölteni, mint a sima 230V-ról. A mért, vegyes fogyasztásunk a Ford Caprival 17,7 kWh/100km-re jött ki, autópálya tempónál torkosabb a jármű, ott stabilan tartotta a 26,2 kWh-t.
Az autó vételára 17 050 000 Ft-tól indul, amire alkalmasint akár három millió kedvezményt is adnak és érdemes folyamatosan vizslatni az akciókat is, mert rendszeresen kifogni remek árakat, tesztautónk pedig a közepes erővel, nagy akkuval, négy kerékmeghajtással. A Select felszereltséggel, 19″-os felnikkel, vezetéstámogató rendszerrel, hőszivattyúval, Black Onyx Sensico kárpitozással 20 250 000 Ft volt. Figyelembe véve az ideális esetben gazdaságos üzemeltetést, a granancia kifutására ennek az összegnek a felét csak üzemanyagon meg tudjuk spórolni, magasabb futásteljestímény esetén.
Az autót azoknak ajánlom, akik az innovatív technológiát szeretik, hajlandóak minimális kompromisszumokat hozni az elektromos autózás oltárán, cserébe nagy belsőtérre, jó menetteljesítményre és egy divatos, kellemes formájú sport- és szabadidőautóra vágynak.
Szokás szerint mellékeltük a részletes műszaki adatokat, a többit pedig tekintsétek meg a Youtube csatornánkon. Iratkozzatok fel és kövessetek minket!
https://www.youtube.com/watch?v=M-Ny95tTLkc&list=PLjSfq2NkIgTTSpFVy4SmSH9rOsJc7C0eT&index=4
Az autóért köszönet a Petrányi Autónak. Tesztautónk tisztaságáról az Easy Wash csapata gondoskodott, partnerünk a Topmotorolaj.hu csapata, akik a Millers Oils kínálatából minden járműhöz tökéletes kenőanyagokat, üzemanyag-adalékokat tudnak ajánlani. Szintén támogat minket az AlpaGloves, kiváló autós kesztyűkkel. Kezdetek óta partnerünk a Matricakell.hu weboldalán remek matricákat, lámpafóliákat, dekorokat rendelhettek, ha vezetnél egy ilyet, de még nincs hozzá jogsid, a Dead Pool Driving kiváló csapata segít megszerezni a jogosytványod!
2025.07.26.
/Zolo/
Műszaki adatok | |
Motor | Elektromos meghajtás, villanymotorral |
Teljesítmény | 286 LE (246 KW) |
Nyomaték | 545 Nm |
Váltó | fokozatmentes automata, összkerék hajtással |
Gyorsulás (0-100 km/h) | 6,4 másodperc |
Végsebesség | 180 km/h |
Fogyasztás (mért átlag) | 17,7 kWh/100km |
Saját tömeg | 2175 kg |
Csomagtér | 567-kb. 2000 liter |
Alapár | 17 050 000 Ft |
Tesztautó új ára | 20 250 000 Ft |