10 év
Használtteszt, BMW Z4 2.0

Valami nem hétköznapi autót kerestem, amikor a Csonticar  telepén bóklásztam azon a kora őszi napon. Valami „rétegmodellt”. Így botlottam a Z4-esbe.

Nagyjából egy éve volt szerencsém az elődjéhez, szintén a kapható legkisebb motorral. A kis Z3-as  kifejezetten elnyerte a tetszésemet akkor, bár érezhető volt, hogy egy jóval erősebb motorral mindenképpen adná az élményt, de így is remekül prosperált. Kíváncsi voltam, hogyan sikerült az utódja.

A kellemes, közel 30°C-os időben Szentendre felé vettem az utat. Egészen élhetően mozgatja az 1220 kg-t a kis négy hengeres motor. Ez a 150 lóerő és nagyjából 200 Nm éppen élhetővé teszi az autót. Versenyautós nem lesz az élmény, de hozza ugyanazt, amit a korábban említett Z3-as is tudott.

A 8,1 másodperces 0-100 km/h-s sprint katalógusadatát nagyjából tudja az autó, a 220 km/h-s végsebességet nem próbáltam ki, de hihető, hiszen minden fokozatban szépen húz, már 2000-es fordulat körül. A manuális váltó hatodik fokozatban 100 km/h-val is kicsivel e felett forog, innen már kellemesen megindul az autó.

Természetesen nem kell csodára számítani, de aki először vezet/vásárol roadstert, annak remek választás lehet, hiszen a nyitott tető és a földhöz közeli üléspozíció kifejezetten fokozza az élményt. Óra szerint 174000km volt az autóban, itt-ott voltak apróbb kopások az utastérben, de alapvetően tartós anyagokból készült – bár itt-ott akadnak filléres, szemmel láthatóan nem túl tartós megoldások is. Természetesen az elektromos, kényelmi extrák, az ülésfűtés, klíma, elektromos tetőmozgatás mind zokszó nélkül tette a dolgát.

A korábban kipróbált roadsterekhez képest a Z4 kifejezetten kényelmes. Tágasabb, a futóműve is kissé nyúlósabb, kényelemre hangolt. Érezhetően kissé jobban is billen a kanyarban, de még a 18”-os BMW felnik ellenére sem ráz és nem kényelmetlen semmilyen helyzetben. A felnik egyébként remekül mutatnak az autón, bár annak ellenére, hogy a gyári méret kisebb, esztétikailag még ennél nagyobbat is elbírna. Ez a kellemes átmenet, amivel már harmonikus és élhető is egyben.

Az utólagos Clarion fejegység is igen szépen muzsikál, ügyes beépítés, egyáltalán nem zavaró még kinyitott állapotban sem, a funkciói is rendesen működnek. A Bangle-féle formavilág (bár itt nem ő volt a tervező, de abból az érából az összes BMW magán viseli a stílusjegyeit) belül már kissé puritánná egyszerűsítette az autót, meglehetősen funkcionális, kézre áll minden.

Az ülések kényelmesek, akár a könyöklőről, akár az ablakból elérhető a kormány. Az ajtón lévő aprócska zseb igazán kis tárgyak tárolására alkalmas csak, de a kellemes méretű kesztyűtartó és az ülések között lévő tároló rekesz – bár kissé nehezen elérhető – remek lehetőséget ad az apróbb tárgyak szem elől elzárt tárolására. Kifejezett fejlődés az elődhöz képest. Mindezt a 300 literes csomagtartóval megspékelve már két személy számára szerintem akár egy hetes utazás is minden gond nélkül megoldható.

A gyári szélfogóval az utastér szinte alig huzatos. A külső formája meglehetősen időtálló, a 2003-ban debütált design szerintem gond nélkül eladható lenne akár újként is, hiába 10 éves az autó, ezek a tervezési elemek a mai napig élhetőek. Mikor ránéz az ember egyáltalán nincs „öreg autó” érzése.

A rövid teszt után az átlagfogyasztás 8 liter körül mutatott, figyelembe véve az autó tömegét és a nagyrészt városon kívüli használatot, hihetőnek tűnik. Gondolom lábfüggően bármikor képes a dupláját is produkálni, tartós taposós használat esetén.

 

Elsősorban – ahogy már írtam – azoknak ajánlok egy ilyen autót, akik első roadsterüket veszik, akiknek már volt dolga korábban is a kategóriával, inkább a nagyobb, 2,5-3 literes motorral szerelt változatokat ajánlom.

Ja – nagy feketepont a BMW-nek – az autóhoz nem volt sem rendelhető, sem utólag szerelhető sperr, úgyhogy aki ilyesmire vágyik, az vagy más modell után néz vagy nekiáll mókolni valamit.

2016.10.10. Zolo