Traki

Azért bátorkodtam ezt a címet adni, mert a tulajdonos is így emlegette többször az autót.
Magam sem akartam hinni a szememnek, amikor élőben megláttam ezt a kékséget. Előtte már nézegettem róla képeket, mesélt róla Árpád, de számomra valóban hihetetlen állapotban volt.

 

Mivel dízel autóról van szó (mi több, turbós!) – ráadásul GYÁRI vonóhoroggal – a sedan kivitelen kívül talán az egyetlen, ami megmentette a piacosok, vándorok martalékává válástól, hogy új kora óta két tulajdonosa volt, mindkettő családon belül. Ilyen autót újonnan a ’80-as évek derekán nem sokan engedhettek meg maguknak, megkockáztatom, ez az egyetlen ilyen az országban, amely új kora óta itt szolgál és még működik.

Jöjjön tehát a rövid története: 1985 elején Árpád nagybátyja rendelte, amikor Líbiában dolgozott, a nagykövetségen. A mellékelt levél szerint egészen pontos elképzelései voltak, hogy milyen autót szeretne, amit egyenesen a gyártól rendelt meg és ahogy hazaköltözött, az év nyarának végén, át is vette. Nyugdíjas éveiben már nem sokat járt vele, mindig vigyázott rá, garázsban tartotta, pont emiatt csak pár apró, parkolásból adódó karc található rajta. Árpád – érthető módon – nem akarja kijavítani őket, hiszen rozsdásodni nem rozsdásodik, a fényezés pedig így gyári. Amikor az idős Úr elhunyt, 2011-ben, lánya szólt az unokatestvérnek, hogy akad egy öreg, szögletes autó a garázsban, poros, el kéne onnan tüntetni. Ekkor került hatvanpárezer kilométerrel az órájában jelenlegi gazdájához. Az első pár évben még jött-ment vele, elvitte kicsit világot látni, de mostanában már ritkábban használja. Jelenleg 81.835 km-el téli álmát alussza, a garázsban.

Magam sem akartam hinni a szememnek, amikor körbejártam az autót és az őszi nap sugarai megcsillantak rajta. Nagyon komoly élmény beülni egy 29 éves autóba, aminek új szaga van belül. Nem cigaretta, illatosító, doh, hanem az az érdekes, műanyag-fém-szövet keverék, amit csak új autókban érez az ember… Hihetetlen…

Az ajtók patent pontossággal csukódnak, ugyanazzal a komoly hanggal, ahogy anno a gyárban a helyükre illesztették őket. A karosszérián az összes illesztési hézag a gyári, minden elem a helyén van, az autó törésmentes. A pedálok a mai kor autójához képest hosszú utakat tesznek meg, de mindenféle lötyögés, nyikorgás nélkül. Pontos kattanással működnek a kilincsek, kapcsolók, az elektromos tükörállító is tökéletesen teszi a dolgát. A napfénytető is szépen bukik, nyílik. Persze, akik az elektromos megoldásokhoz szoktak, azoknak meglepő lehet egy ilyen kurbli tekerése, komoly mechanikát mozgat meg az ember pár tekeréssel, nem szabad meglepődni, hogy erőkifejtés kell hozzá. Mivel az autó exportra készült, itt-ott angol feliratok találhatóak benne, példaképpen a központi zár hatalmas gombjain olvasható „POWER LOCK” felirat. A ma embere, akinek már-már természetes a központi zár egy autóban megmosolyogja az ilyen megoldásokat, de a ’80-as években még igen komoly extrának számított ez, az öreg kontinensen. Szintén ilyen részlet volt számomra a (manapság) fordulatszámmérő helyén található hatalmas, analóg óra. Természetesen az utastérben, műszerfalon még mai szemmel nézve kopogós műanyag elemekről beszélünk, de jól formázott, tartós anyagból készült minden.

Az autó egészen kényelmes, az első üléseken tágas a hely, bőségesen elég a lábtér, kényelmes az ülőfelület. Oldaltartásról nem beszélhetünk, akkoriban ez nem volt mérce. Talán a korábban tesztelt Mercedes 190E-hez viszonyítva egy kicsit szűkebb elől. A két első ülés között nincs könyöklő, de a váltókulissza olyan jó helyen van, hogy az ember nem is igazán érzi hiányát. A hátsó ülésen is kényelmesen elférni, megfelelő a láb és fejtár, ráadásul hátul is két fejtámla, az ülés közepén pedig egy puha, kihajtható könyöklő van. Talán egy fokkal szűkösebb itt is, mint a 190-es Merci volt, de elhanyagolható a különbség. Mivel nem alacsony járműről beszélünk, az ajtók elég tágasra nyílnak, a ki-beszállás is kényelmes, nem okoz semmilyen problémát sehol. A csomagtér 495 liter, teljes, gyári, műanyag burkolat van benne és még az itt helyet foglaló pótkerék ellenére és elég tágas, ráadásul az alacsonyról nyíló csomagtér ajtó miatt könnyen pakolható. Az ülések nem dönthetőek, mert a tank a hátsó ülés mögött helyezkedik el, tehát bővítési lehetőségről sajnos nem beszélhetünk. Azért visszagondolva, ez a világ már fényévekre van a korábban tesztelt Audi A4-estől, minden szempontból.

Milyen vele menni? Az ember egy ilyen idős autótól nem vár túl sokat, mégis azt kell mondanom, hogy a már hidegindítás utáni dízel kerregés elcsitulásától egészen kulturált motorhangja van, mi több, kifejezetten élhető az autó, még a mai forgalomban is.  A turbódízel motor a maga 70 lóerejével és 133Nm nyomatékával remekül mozgatja az alig egy tonnás autót. Az akkori szokásoknak megfelelően a futómű kicsit hajós, hintázó élményt ad, de még bőven azon a határon belül, hogy riasztó lenne az imbolygás. Ehhez az élményhez hozzájárulnak a gyári alufelnin „feszülő” 185/60 R14-es, ballonos gumik, amik szintén remekül elnyelik az útegyenetlenséget. A felnik is az autóval érkeztek, új korában, sőt, még a csomagtartóban helyet foglaló pótkerék is megegyező gyári alufelni.A motortérben katonás rend van, itt is minden gyári állapotban. A turbónak köszönhetően 2600/perces fordulaton adja le a nyomatékát az aggregát, de már kisebb fordulatról is egészen jól húz, az ötsebességes váltóval pedig remekül el lehet osztani minden erőt. A 14,4 másodperces 0-100km/h gyorsulási érték nem egetverő, de néhány mai kisautó sem tud sokkal jobbat ennél, a 160km/h-s végsebesség pedig még mindig kényelmesen elég akár az autópálya tempó tartására is. A fékek is biztonsággal lassítják a járgányt, elől két tárcsa fogja, nem kell aggódni a féktávok miatt sem. Kényelmesen és magabiztosan mozog az úton az öreg négykarikás, üde színfolt a maga szögletességével és kiemelkedő állapotával a mai forgalomban. Mókás, hogy manapság a hibridek képesek azokat a fogyasztási értékeket hozni, mint ez az autó, Árpád tapasztalata szerint ésszel használva 4-5 liter gázolajjal beéri, de haladósabban vezetve sem tornázható 6-6,5 liternél feljebb az autó fogyasztása.

Gyorsan körbenéztem a piacon, hogy egyáltalán árulak-e itthon ilyet, de a hazai körkép elég hervasztó, még a „megkíméltnek” mondott autók is galaxisnyi távolságra vannak ettől a masinától. Igen komoly dilemma egy ilyen autónál, hogy az ember használja vagy eltegye az utókornak. Mivel minden szempontból praktikus a mindennapokban, annyira pedig nem lesz ritkaság vagy közkedvelt soha, mint egy Coupé, Quattro, ezért jó eséllyel nagyon magas értéket sosem fog képviselni veteránként, bár pont emiatt a használhatóság miatt kuriózum lesz egy ilyen keveset futott, ilyen remek állapotban lévő, turbódízel autó.

Végtelenül hálás vagyok Árpádnak, hogy lehetőségem volt ezt az autót, ebben a formában, ebben az állapotban látni, kipróbálni. Remélem, a FritzenFest Tavaszi Találkozóján, április 11-én, Tökölön mindenkinek lehetősége lesz megcsodálni!

/Zolo/